(Ruben Saillens)

Szereplők:   Marton bácsi

10 mesélő Hang

Sztyepanics

Asszony gyerekkel

Öregasszony

Fiú

1. mesélő:      Egy kis szobában, az alagsorban lakik Marton bácsi a cipész.

A szoba egyetlen ajtaja az utcára néz. Látja az utcán járó embereket.

Már a lépésükről megismeri őket. Márton bácsi már régóta lakik itt, és sok az ismerőse. Csak kevés olyan cipó van a környéken, amelyik egyszer, vagy kétszer mag ne fordult volna a kezében. Az iskolás fiúkat is ismeri, akik röviddel négy óra után vad csapatokban rohannak el ablaka előtt. Mindegyiknek a cipőjét megfoltozta már Márton bácsi. Tudja, hogy hol szorít a cipő. ás édesanyáknak csak hozzá van bizalmuk, amikor lurkójuk a legszebb cipőt is két hét alatt tönkretették, vagy amikor új sarokra van szükség.

2. mesélős:    Azokban az időkben, amikor a cipész munkája után a kocsmába járt,

ritkán volt boldog. Sok baja volt az öreg Márton bácsinak. Felesége húsz évvel ezelőtt meghalt. Legidősebb fia, aki mint matróz, messzi tengerre hajózott, tizenegy év óta nem tért vissza. A lányáról sosem beszélt. Ha valaki ezt kérdezi tőle, hogy mi van vele, akkor csak szomorúan a fejét csóválja. Legkisebb fia, akiben olyan sok öröme volt, hároméves korában meghalt. Szomorúsága ma már örömre fordult, aminek vastag könyve az oka.

3. mesélő:      Márton bácsiról egy idő óta azt mondják, hogy hívő. Nem mintha nem

értené már a tréfát, de amióta a keresztyén összejövetelekre jár, egészen megváltozott. Már nem jár többé a kocsmába. Ellenben minden este olvas vastag könyvéből. Mindenki láthatja, aki az ablakán át benéz szobácskájába.

4. mesélő:      Eleinte csak vasárnaponként akarta olvasni, azonban a szent könyv

olyan békességet adott neki, hogy minden nap olvassa. Többször annyira elmélyedt benne, hogy csak akkor hagyta abba az olvasást, amikor a lámpa már pislákolni kezdett. Minél többet olvasott, annál világosabban megtudta, hogy mit akar tőle Isten és hogy hogyan kell élnie.

5. mesélő:      Elérkezett a szent este. Kint nyirkos, hideg idő van. Márton bácsi

szobája azonban világos és meleg. Munkáját befejezte és megette zabpehely levesét vacsorára. Kis kályhájában pattog a tűz. Márton bácsi közelebb húzza székét az asztalhoz, felteszi szemüvegét és elkezd olvasni.

Márton bácsi: (halkan olvassa Lukács 2. részét.) (hangosan)

Nem volt hely a vendégfogadó házban!  Nem volt hely! Nem volt hely a számára! (körülnéz, feláll)

Itt lett volna hely a számára! Milyen szívesen beengedtem volna! Persze resteltem volna magamat előtte. Az égess szoba az övé lett volná! Semmi hely a számira?! Ő, miért nem kér tőlem helyet? Hiszen egyedül vagyok. Senkinek nem kell gondját viselnem. Mindenkinek van családja, van barátja. De velem nem törődik senki. Bárcsak hozzám jönne, akkor már nem lennék oly egyedül. Mi lenne, ha ma lenne először karácsony? Mi lenne, ha a Megváltó ma jönne a világra?

Ha az én műhelyemet választaná?

Ő, hogy szolgálnék neki, hogy imádnám őt!

Miért nem lehet őt na is úgy látni, mint akkor?

Mit is adhatnék neki?

A Bibliából tudjuk, hogy a napkeleti bölcsek mit hoztak neki:

aranyat, tömjént, mirhát.

Az nekem nincs. A bölcsek gazdagok voltak.

De mit adtak neki a pásztorok?

Az nincs megírva a könyvemben, (utána néz)

Talán nem volt idejük arra, hogy ajándék után nézzenek, (gondolkozik) Óh, már tudom, hogy mit adhatnék neki! (Odamegy a cipőállványhoz, a legfelső polcról levesz egy dobozt, s kicsomagolás közben mondja.)

Ezt adnám neki! A legszebb munkámat, a kis cipőket, amelyeket eddig félretettem. A kisfiam cipőjét! Ő, mit is beszélek, hová is gondolok, (mosolyog) Csak ostobaságokat fecsegek. Hogyan is képzelhetek el ilyesmit! Mintha a Megváltónak az én bódémra és az én cipőmre lenne szüksége. (leül és tovább olvas, lehunyja szemét)

6. mesélő:      Márton bácsi hátrahajol szexében és folytatja az előbbi gondolatait. Kint növekszik a lárma. Az embereket lassan ünnepi hangulat tölti el. Márton bácsi azonban nem mozdul. Valószínű elbóbiskolt egy kicsit.

Hang:             Márton!

Márton bácsi: (felijed) Ki az? (felkel és odamegy az ajtóhoz) Senki!

  (ismét leül, és elszunnyad)

Hang:             Márton! Márton! Helyet akartál nekem adni!

Holnap egész nap nézz ki az utcára, reggeltől késő estig és meg fogsz engem látni. Vigyázz arra, hogy megismerj, mert én nem fogom magam megismertetni veled.

Márton bácsi: (szemét dörzsöli) Az Urnák hangja volt ez! Azt Ígérte, hogy elmegy a

műhelyem előtt. Vagy talán álom volt? Nem baj, várni fogom Őt! Igaz, sohasem láttam még. A templomokban azonban sokszor néztem a képét, meg fogom ismerni. (Lefekszik az ágyra, kioltja a lámpát.)

7. mesélő:      Soká gondolkodott Márton a különös szavakon, amelyeket hallott.

Nem tudta, hogy álom volt-e vagy valóság. (Valahol az óra 12-t üt.) Karácsony reggelén korán felkel Márton. Befűt, odateszi a levest a kályhára melegíteni és elkészíti kávéját. Azután sietve kitakarítja szobáját. Lassan világosodik, éjjel havazott. Márton odaáll az ablakhoz, hogy Mesterét fogadja. Meglát egy utcaseprőt, aki a munkások között bizonyára a legkorábban kezdi a munkahete. Csak futólag tekint rá, mert más dolga van, mint utcaseprőket nézegetni.

Márton bácsi:  (Azt teszi amit a mesélő mond, most az ablaknál áll.)

Kint biztosan nagyon hideg van, mert az ablak hamar bepárosodik. (Letörli az ablaküveget.)

Én bizony bolond vagyok, amikor azt gondolom, hogy az Úr ma az én vendégem lesz. Kinézek az ablakon és várom az ő érkezését. Hogy jöhetne hozzám, szegény bűnöshöz? És mégis...? Ez mégsem lehetetlen. Könyvemben azt olvasom, hogy az űr közöttünk él. Legyen meg az Ő szent akarata. - Ha jönne, kávét adnék neki fiacskám szép csészéjéből. (Leemeli a polcról, leteszi az asztalra.) (Kintről hólapátolás hallatszik.)

Egészen megbolondultam öreg napjaiban. Sztyepanics havat lapátol, de én azt gondolom, hogy Krisztus jön hozzam. A kívánságom erősebb mint ás értelmem, (kinéz az ablakon) Elkészült már? Nem, csak lerakta a hólapátot és dörzsöli a kezét. Öreg, legyengült ember már. Alig van ereje a hólapátoláshoz. Szegény fázik. He adjak neki kávét? (Kikopog az ablakon és integet.) (Oda megy az ajtóhoz és kinyitja.)

Gyere be Sztyepanics! Gyere melegedjél meg! Biztosan fázol!

Sztyepaniost (Lerázza a havat a lábáról.)

Hág a csontja is fáj az embernek ilyen hidegben.

Márton bácsi: Ne fáraszd magadat a cipőtisztítással, Ölj le ás igyál egy csésze kávét.

Sztyepanicsi (leül) Szívesen. Nagyon kedves vagy.

Nincs jobb dolog egy csésze forró kávénál.

Márton bácsi: (Megtölt két csészét és odaül megint az ablakhoz.)

   Igyál Sztyepanics!

Sztyepanics:  Mért nézel mindig az utcára? (Nagyot iszik.)

Márton bácsi: Várom a Mesteremet.

Sztyepanics: A Mesteredet? Hát nem a tied és a helyiség? Nem a legjobb idő ilyen

korán, karácsony reggelén meglátogatni az alkalmazottját. Hiszen ma ünnep van, nem?

Márton bácsi: Más mesterre gondolok.

Sztyepanics: Ja úgy!

Márton bácsi: Arra a Mesterre, aki akármikor jöhet. Nem hallottad a nevét?

  Jézus az!

Sztyepanics: Hallottam már róla, de nem ismerem.

Márton bácsi: Ebből a könyvből ismertem meg. Azt olvastam benne, hogy aki

befogadja őt, és bűnbocsánatot és békességet kap. Mikor erre a földre jött és Betlehemben megszületett, nem volt hely a számára a vendégfogadó házban. Ezt olvasva azt gondoltam: ha és nálam történt volna, azt se tudtam volna, hogy mi mindent tegyek érte, hogy Őt fogadjam. Ahogy ezen gondolkoztam, elszundítottam. Egyszer csak azt hallottam, hogy valaki a nevemen szólít és egy hang ezt mondta:  Márton, holnap elmegyek az ablakod előtt. Ez kétszer történt. Magam is kinevettem magamat, de én azért mégis várom az Urat.

(Megint önt Sztyepanicsnak kávét, közben mindig kinéz az ablakon.)

Sztyepanics: És most őt várod? Azt gondolom, nem fogod őt úgy látni, mint ahogy

gondolod. Nem baj, de legalább nekem megmutattad őt. Nem kölcsönöznéd nekem egyszer a könyvedet? És tudod, nem hiába töltötted el ma az idődet, lelkemet ás testemet megelédítetted. (Márton odaad neki egy Újszövetséget.) Köszönöm! Most megerősödve folytatom a munkámat! (elmegy)

Márton bácsi: (Homlokát az ablaküveghez szorítja.)

8. mesélő:      Néhány elkésett iszákos megy át és utcán. De Márton nem törődik velük, nagyon jól ismeri őket, nem vet ügyet rájuk. Két óra múlva azonban meglát egy szegényesen öltözött asszonyt, karján egy gyerekkel. A lámpaoszlophoz támaszkodik és kendőjével csavarja be a gyerekét.

Márton bácsi: Halló! Gyere be! (Kinyitja az ajtót.)

   Gyere be! Mit állsz a gyerekkel a hidegben? Rosszul nézel ki.

Asszony:        Megyek a kórházba. Remélem, hogy felvesznek ott a gyerekemmel együtt. Férjen már három hónapja kint van a tengeren/ hiába várom. Olyan soká tart, amíg visszajön. Beteg vagyok hetek óta és elfogyott a pénzem.

Márton bácsi: Szegény asszony! Adok egy kis levest és melegedj meg a kályhánál.

Add ide a gyereket, nekem is volt. Tudok velük bánni, (átveszi a kicsit.) Eleven kis legény! Micsoda? Nincs cipője? (Odateszi a tányért, levest mér bele.)                                                                            

Asszony:        Nem tudok neki venni.

Márton bácsi: (Leteszi a kicsit az ágyra.) Várj csak, van egy pár cipőm, ami talán jó

neki. (Leveszi a polcról a cipőt.) Egyél asszony, egyél! (Felhúzza a  

cipőt a gyerek lábára.) Miért nem eszel?

Asszony:        Ha mindent megeszek, mi marad magának?                                                          

Márton bácsi: (Ide-oda sürög-forog, tejet hoz a kicsinek és megeteti.) Ne törődj

   velem! (újból és újból kinéz az ablakon.)

Asszony:        Mit lát ott kint?

Márton bácsi: Várom a Mesteremet. (Kis szünet, közben az asszony és a gyermek

   eszik.) Ismered az űr Jézust?

Asszony:        Persze, még nem sok ideje van annak, hogy iskolába jártam.

Márton bácsi: Ő az akire várok.

Asszony:        És azt hiszi, hogy errefelé fog jönni?

Márton bácsi: Azt mondta nekem.

Asszony:        Lehetetlen! Ő, legszívesebben itt maradnék, hogy én is lássam őt, ha ez igaz. De maga biztosan téved.

Márton bácsi: (feláll) Tudsz olvasni?

Asszony:        Tudok.

Márton bácsi: (Újszövetséget vesz elő.)

Akkor vedd ezt a kis könyvet és olvassál szorgalmasan belőle, akkor megismered Őt, ha nem is testben, de mégis valóságosan. Ki tudja, talán későit egyszer meg is látod Őt.

Asszony:        Nagyon köszönöm. (Feláll, odamegy a gyerekhez.)

Ó, de szép ez a meleg cipő! Nagyon, nagyon köszönöm. Még sohasem volt ilyen cipője! (El akar menni.)

Márton bácsi: Úgy-e neked sincs meleg ruhád?

Asszony:        Hogyan is lenne? Éppen tegnap kellett eladnom egyetlen meleg ruhámat, hogy lakbéremet kifizethessem

Márton bácsi: (Odasiet egy ládához, valamit keres benn, leveszi a fogasról a 

  kabátját.) Fogadd e1 ezt, igaz, hogy már öreg,de jobb a semminél.

  És itt (odanyújt neki egy pénzdarabot) ezzel vásárold vissza a   

  kendődet. (Elkíséri az ajtóig.) Gyere vissza, amikor kijöttél a kórházból.

Asszony:        Nagyon köszönöm, visszajövök! (Közben többször törölgeti könnyeit.) Bizonyára Isten küldött az ön ablaka elő és magát az ablakhoz, hogy rajtam, nyomorulton megkönyörüljön.

Márton bácsi: Az Úr arra tanított, hogy naplopás helyett nézzek ki az ablakon.

9. mesélő:      Telnek-múlnak az órák, egymást követik a gyalogosok az utcán. A kis

kályhában vidáman lobog a tűz és Márton a fonott székben ülve még mindig az utcára néz. A Mester sehol sem mutatkozik. Ifjak, gyerekek, öregek, matrózok, háziasszonyok, sok-sok ember vonul el Márton ablaka előtt. Nem egy koldus kopogott be hozzá, mivel kedves tekintete alamizsnát Ígért. Nem is csalódtak. (Kiabálás hallatszik az utcán.)

Fiú:                             (beront az ajtón) Márton bácsi, segíts! Meg akarnak verni, rejtsél el (Márton mögé bújik.)                                                                             

Öregasszony: Hol van az a naplopó? Almát lopott!

Fiú:                 Én nem vettem el semmit!

Öregasszony: Megállj, majd adok én neked!

Márton bácsi: (eléje áll) Hagyd csak, itt én parancsolok!

Öregasszony:  Megverem

Márton bácsi: Bocsáss meg neki, bocsáss meg neki!

Öregasszony: Úgy bocsátók meg neki, hogy kékre-zöldre verem. Viszem a

   rendőrségre a gazfickót!

Márton bácsi: Engedd el anyóka! Többé nem fogja megtenni, engedd szabadon

   (A fiúhoz fordul.) Mondd csak, loptad az almát?

Fiú:                 Nem!

Márton bácsi: Mért hazudsz, hisz itt van a zsebedben az alma?!

   Kérj bocsánatot az anyókától és ne tedd többé!

Fiú:                 (odanyújtja a kezét) Nem teszem többé. Sajnálom amit megtettem.

Márton bácsi: Látod, így van ez rendjén! Tartsd meg az almát, majd én kifizetem.

Öregasszony: Verest érdemel, nem almát. Csak elrontod ezeket a csavargókat. Úgy

   kellene megjutalmazni, hogy egy hétig Ölni se tudjon.

Márton bácsi: Igen anyóka, így lenne, ha rajtunk múlna. De Isten akarata nem az.

Mit érdemelnénk mi, a mi bűneinkért, ha te egy alma miatt meg akarod   

verni? Az Úr velünk irgalmasabban bánik, mint mi a felebarátainkkal. 

A Bibliában ez van megírva: a gazda elengedte a szolgáknak minden 

adósságát, ezután a szolga folytogatni kezdi az ő szolgatársát. Isten azt

parancsolja, hogy bocsássunk meg, különben mi sem kapunk

bocsánatot. Mindenkinek meg kell bocsátani. A tudatlannak

  még inkább!

Öregasszony: Jó, jó, ez igaz, de ezek napról-napra szemtelenebbek lesznek!

Márton bácsi: Akkor a mi dolgunk az, hogy tanítsuk őket.

Öregasszony: Igazad van, ez a helyes. Nekem is van öt unokáim, azok is olyan

  vadak. Te kisfiú, még tudatlan vagy, kérjél Istentől értelmet!

  (Veszi a kosarat és elmegy.)

Fiú:                 Tessék várni, majd viszem a kosarat, én is arra megyek.

10. mesélő : Miután elmentek, Márton bácsi ismét az ablakhoz ült. Szeme már e

elfáradt. Csalódása a szürkülettel együtt növekedett. Az utcán nőnek az

árnyékok. Megjelenik a lámpa-gyújtogató és egymás után gyulladnak fel

a gázlángok. A szemközti ház ablakai vidáman belevilágítanak a

szürkületbe. A Mester azonban még mindig nem mutatkozik. Végül  elérkezik az éjszaka, értelmetlen dolog továbbra is kinézni az ablakon.

A járókelők eltűnnek a ködben. Már nem lehet megismerni őket.

Márton bánatósan főzi vacsoráját.

Márton bácsi: (Leül az asztalhoz és eszik valamit.) Álom volt. Pedig úgy szerettem

  volna, hogy igaz legyen. (Kívül zaj hallatszik, Márton felugrik,

  odamegy az ajtóhoz, azután csalódottan jön vissza. Meggyújtja a

  lámpát, felnyitja a Bibliát.) Nem jött el, nem jött el, név jött... Nem jött

  el! (mindig halkabban)

Hang:             Márton, Márton! Nem ismertél meg?

Márton bácsi: Kit?

Hang:             Engem! (Az egyes alakok odalépnek Mártonhoz.)

Asszony a gyerekkel:           Nem láttál engem?

Öregasszony a fiúval:          Nem láttál engem?

Sztyepanics:             Nem láttál engem?                                                                         

Kórus:                        Éhes voltam és ennem adtatok,

Szomjas voltam és inni adtatok,

Vendég voltam és szállást adtatok,

Ruhátlan voltam és felruháztatok,

Beteg voltam és meglátogattatok,

Amit megcselekedtetek eggyel

ezek közül a legkisebbek közül,

Énvelem cselekedtetek meg.