VIDD A ZÁSZLÓT!

 

A játék amerikai eredetű (Capture the flag), és a magyar számháborúhoz hasonlítható. Számok nincsenek, és a két csapat játékosait sem muszáj megjelölni - ha mégis megjelölik, az könnyíti a játékot.

 

Egyenlő arányban osszuk el a két csapatot (erőnlét, gyorsaság, életkor, nem szerint). A játék játszható sík vagy lankásabb terepen, a bátrabbak hegyoldalon is kijelölhetik a pályát. A középvonal legyen jól létható (például faágak vagy a környéken összegyűjtött szemét, amit később el is lehet szállítani egy gyűjtőhelyre), illetve a pálya határai is legyenek  egyértelműek.

 

A pálya nagysága a játékosok létszámától függ; túl nagy terep unalmassá vagy átláthatatlanná teszi a játékot. Jó, ha a pálya inkább szélesebb, mint hosszabb. A két térfelén van egy-egy börtön (egy-egy őrrel), lehetőleg a pálya hátsó széle és a középvonal között körülbelül félúton. Ide kerülnek a foglyok, akiket majd ki is lehet szabadítani. Ez jól körülhatárolható például 4-5 fával.

 

A két csapat ügyesen eldug egy-egy zászlót (lehet akár flakon is), amit előzőleg megmutattak egymásnak, így mindenki által ismert. A játék célja, hogy ezt a zászlót a másik csapat megszerezze (azaz átvigye a saját térfelére). Az a csapat győz, akinek mindez előbb sikerül.

 

A játék alatt szabadon lehet mozogni az ellenfél térfelén, csupán arra kell ügyelni, ne kapjanak el és ne kerülj börtönbe. Ha valakit mégis elkapnak az ellenfél térfelén, a börtönbe kísérik s úgy szabadulhat ki, ha egy csapatbeli társa átlopakodik és megérintve őt, kiszabadítja. Ezzel azonban ő újból elfoghatóvá válik.

(Vigyázat, nem mászkálhat szabadon az ellenfél területén!)

 

A játék ideje a csapattagok aktivitásától, gyors lábától és merészségétől függ. A játékidő lehet negyedóra, de akár ennek ötszöröse is! Jó szórakozást, futkározást, csapatmunkát!