Betlehemes játék

 

Szereplők:      

Betlehemés

Evangélista

3 Pásztor

Öreg

Bojtár

2 Angyal

Mária

József

Kiskórus

 

Betlehemes          Szabad-e bejönni ide Betlehemmel'

 

(Bemennek 3 szobába, a Betlehemet leteszik az asztalra vagy a földre.)

 

Evangélista          Ebben az időben történt, hogy Augusztusz császár rendeletet bocsátott ki,

                             hogy az egész földkerekséget számlálják össze. József is felment Galilea

                             Názáret nevű városából Júdeába, Dávid városába, Betlehembe, mert Dávid

                             házából és nemzetségéből származott, hogy feljegyeztesse magát Máriával,

                             a feleségével együtt, aki áldott állapotban volt. Ott tartózkodásuk alatt

                             elérkezett a szülés ideje Mária megszülte egyszülött fiát, pólyába takarta és

                             jászolba fektette, mert nem kaptak helyet a szálláson. Pásztorok tanyáztak

                             a vidéken kinn a szabadban, és éjnek idején őrizték nyájukat.

 

Bojtár                  Már két hete, vagy három, Öregapánkat várom.

                            Nézd csak, ott jön! Jól látom?

 

Öreg                    Tüdős, májas, huppantós jóestét! 

                            No, öcsém, van-e hibám vagy károm?

 

Bojtár                  Ha a nyájat én vezetem, nincs ott semmi veszedelem.

 

1 Pásztor             Hány az óra, Öreg?

 

Öreg                    Háromfertály ződre, feküdjünk a földre!

                            Az Öregnek kicsi kell, alig iszik - bukik fel.

 

(Lefekszenek mind és alszanak, halkan szuszognak. Az első pásztor lassan sétál, őrködik.)

 

1 Pásztor             Juhászim, pajtásim, de elaludtatok, ennél a nagy nyájnál egyedül                

                            hagytatok! Mind úgy alszik, mint az összeesett duda, ilyen hideg éjjel talán

                            nem is csoda. .

                            (Megáll, figyel)

 

1 Pásztor             Milyen szép ma Betlehem, fényességet lát szemem...

                            Egy szép csillag amint száll, rozzant pajtánál megáll.

                           

(ének: Mennyből az angyal...)

 

1 Angyal             Glória!

 

1  Pásztor            Ejnye, pajtás, angyal szól tán?

 

2  Pásztor            Persze, hogyne, a kolbász kukorékol a kéményben !

 

2  Angyal            Glória!

 

1 Pásztor             Hallod-e, pajtás! Azt mondja: gomolyai

 

3  Pásztor            Gomolya? Ó, ha kettő-három tarisznyánkba gurulna...

 

Angyalok             Glória! Glória!

 

1  Pásztor             Az    áldóját...    Ébredjetek,    ébredjetek!

 

(Megrázza a többi pásztort, akik az Öreg kivételével felkelnek.)

 

2  Pásztor             Ki vagy te?

 

1  Angyal             Égből küldött engem Isten, hogy az örömhírt hirdessem, hiszen ma

                             megszületett, ki megjővén dőlteiéit!

 

3  Pásztor            (álmosan)

                            Ej, mi dolog ez, ej, mit jelent ez?

 

2  Angyal             Új örömöt mondunk nektek, kik itt jelen vagytok, megszületett

                            Betlehemben a ti Megváltótok! Rossz istállóban, szalmában, jászolban

                            fekszik a Messiás ebben a nagy fagyban.

 

Pásztorok            (ébresztik az Öreget)

                            Kelj fel. Öreg, indulás, vár minket a Messiás!

 

Öreg                     (felül, bosszúsan)

                            Kúrátéra, bakatéra, élhetetlen gyurgyóka, babsze kokassa, mit kurjongatsz a

                            fejem fölött, miért nem hagysz már aludni?

 

3  Pásztor            Csapófát az Öreg alá!

 

Öreg                    Csapófát a nagyapátok térgye alá!

                            Fel bír még az Öreg a maga erejéből is állani.

 

1  Pásztor            Ne féljen kend, Öreg, velünk van az Isten!

 

Öreg                    Nem is félek, csak.... a szívem nagyon remeg.

 

2  Pásztor            Jöjjön, Öreg, Betlehembe!

 

Öreg                    Hová, Debrecenbe?

 

3  Pásztor            Nem, Öreg, Betlehembe, a kis Jézuska imádására.

 

1  Pásztor            Elég már! Mit vigyünk a kis Jézusnak ajándékul?

 

2  Pásztor            Egy bárányt, egy sajtot!

                            (énekli)

                            Ilyen szegény pásztoroktól elég lészen, elég lészen, Talán még egy aranynál

                            is többet lészen!

 

Evangélista         Miután az angyalok visszatértek a mennybe, a pásztorok így biztatták

                            egymást: „Menjünk hát Betlehembe, hadd lássuk a történteket, amiket az Úr

                            hírül adott nekünk." Gyorsan útra keltek és megtalálta Máriát, Józsefet és a

                            jászolban fekvő kisdedet.

 

(Ének: Pásztorok, pásztorok... Közben a pásztorok a Be; lenemhez mennek.)

 

3 Pásztor             Bárányt vivő jó társam, menj be te csönden amint lehet, tiszteljed,

                            térdhajtással köszöntsed, kérj áldást nyájunkra, malasztot magunkra a kis

                            Jézustól!

 

Bojtár                  (énekli)

                            Rossz a Jézus kis csizmája, sír a ködmöne ázik, fázik, megveszi az Isten

                            hidege. Hogyha volna kiscsizmám, Jézuskának odadnám. Báránybőrös

                            ködmönkémmel jói be takarnám. Akkor hozzám hajolna, talán meg is

                            csókolna. Boldogabb a széles földön ser ki sem volna.

 

Öreg                    (közel hajol a Betlehemhez)

                            Hé, te, mi az a nagy fényes?

 

1   Pásztor           Gyertyavilág, Öreg.

 

Öreg                    Hát az a gyapjas?

 

2  Pásztor            Kisbárány, Öreg.

 

Öreg                    Hét az a nagyfülű?

 

3  Pásztor            Kis szamár. Öreg.

 

Öreg                    Hát a kis Jézuska, hol fekszik?

 

1 Pásztor             Ott fekszik a jászolban. Nézzen bele jól!

 

(A pásztorok odatérdelnek a Betlehem elé.)

 

3 Pásztor             Vedd le pásztor, a bundád, takard be a Jézuskát, mert nincs neki 

                            bundácskája, ázik, fázik lábacskája.

 

1  Pásztor            Édes kis Jézuskám, még csak takaród sincs!

                            Szeretettel adom ajándékul neked kopott pásztorszűröm, én majd az

                            éjszakát nélküle is tűröm!

 

2  Pásztor            Édes kis Jézuskám, egy kis bárányt hoztam, az alomból szépnek leginkább

                            ezt tudtam!

 

3  Pásztor            Én is neked adnám kerek kis sajtocskám, de az út hosszú volt, s lukas a

                            tarisznyám. Talán elvesztettem, esetleg megettem?

                            Amíg ideértem, biz' elfelejtettem!

 

1 Pásztor             (a bojtárhoz)

                            Mit adj neki? Ne törd fejed! Fejd a kecskét, hozzál tejet!

 

Mária                  Köszönöm pásztorok, köszönöm tinektek, s kívánom: a mennyben

                            örvendezhessetek, a mennyben mindnyájan jutalmat nyerjetek, s ott örökké

                            tartó örömben éljetek.

 

József                  Köszönjük, fiaim, szép ajándékotok, Isten jutalmazza minden fáradságtok,

                            adja meg orcáját örökké látnotok!

 

(Ének: Fel, nagy örömre, ma született)