A terméketlen fügefa
De az így válaszolt: – Uram, hagyd még egy évig. Körülásom, és megtrágyázom, hátha terem jövőre. Ha mégsem, akkor majd kivágod. (Lk 13,6-9) – Jól van, hallgatok rád, adjunk még egy kis időt ennek a fügefának, hátha terem – válaszolta a gazda és elment. A vincellér pedig, aki a kertet és a fákat gondozta, odament a fügefa közelébe, hogy megvizsgálja, és ha tudja, akkor megorvosolja. De hiába vette szemügyre, semmi betegség jelét nem fedezte föl rajta. – Vajon miért nincs rajta gyümölcs? – töprengett hangosan. A fa egyik ágán ült egy rigó, fényes gombszemével nézett a vincellérre, és csőrével mintha a fa jobb oldala felé mutatott volna. A vincellér odanézett, és azt látta, hogy a fának azon a felén, az ágak végén a levelek úgy néztek ki, mint egy ökölbe szorított kéz. A fügefának amúgy is olyan alakú levelei vannak, amelyek széles tenyérre, vagy egy nagy, lazán megkötött kesztyűre hasonlítanak, ám ezeknek a fügefaleveleknek az ujjai nem szépen, kisimulva csüngtek az ágon, hanem görcsbe szorítva. A vincellér megkérdezte a fügefát: – Mondd, fügefa, miért szorítod össze a leveled ujjait? A fa így válaszolt: – Azért, mert teremni akarok. Körülöttem az összes fának sikerül, csak nekem nem. Szégyellem magam. De hiába izzadok, hiába gyötrődöm, hiába erőlködöm, nem vagyok képes gyümölcsöt teremni. A vincellér meghökkent, majd kisvártatva így szólt: – Figyelj csak, hidd el, így ezután sem fog sikerülni. Engedd egy kicsit kinyílni a leveleid ujját! – Nem, nem szabad, mert akkor aztán végleg kudarcot vallok – felelte „összeszorított fogakkal” a fügefa. – Érzed azt – kérdezte a vincellér tőle –, ahogy a gyökereid mélyen a földbe nyúlnak és felszívják a vizet, meg a táplálékot? – Nem érzem – mondta a fügefa. – Ez azért van – magyarázta neki a vincellér –, mert összeszorítod a leveleid ujját. Hogyha kisimítanád, egyből éreznéd, hogy hogyan élsz, hogyan áramlik benned a táplálék a törzsedben fölfelé, hogyan oszlik szét az egyes ágakban, és miért nem tud eljutni az ágak végébe, ahol a gyümölcsöknek kellene teremniük. A fügefa nagy nehezen ráállt a kérésre, kisimította a levele ujjait, és ekkor megérezte, hogy zsibong benne az élet. Megérezte a gyökerét, a törzsében a vízzel fölfelé futó táplálékot, és egyszerre csak kis virágok kezdték kibontani a szirmukat az ágai végén, virágok, amik gyümölcsöt ígértek. A bal oldalán azonban még mindig nem történt változás. Ott a virágok már megvoltak korábban is, de ezek a virágok hervadó félben voltak, és nem fakadt belőlük gyümölcs. A vincellér úgy látta, hogy a fügefa bal oldalával valami más lehet a baj, de nem tudta, hogy mi, hiszen ez a rész nem szorította ökölbe a leveleit, hanem már korábban is érezte a gyökerekből fölfelé áramló erőt, de titokzatos okból e virágokból mégsem lett termés. Ismét a rigó segített. Újra szólt, s szavával elmondta a vincellérnek, hogy a fa bal oldala összeveszett a méhekkel. Egyszer, évekkel ezelőtt kitört egy nagy vihar, és egy méhecske a kaptár felé tartva be akart húzódni a levelek alá, hogy ne ázzék meg teljesen, de a fügefa elzavarta. Azt mondta, hogy az ő levele nem esernyő, ami mindenféle jöttmentnek oltalmat ad. A méhecske csuromvizesen érkezett haza, és elpanaszolta az esetet a társainak, s azóta a méhek nem járnak erre, nem porozzák be a virágait, ezért nem terem rajta gyümölcs. A vincellér végighallgatta a rigó szavait és megkérdezte a fa bal oldalát, hogy igaz, amit hallott. – Igaz – felelte bűntudatosan a fa. – Akkor valamit tenned kellene, nem gondolod? – Tenni, tenni – sóhajtotta a fügefa – de mit? – Azt hiszem, ez elég egyszerű – mondta a vincellér – kérd meg a rigót, repüljön el a méhkaptárhoz, és üzend meg a méheknek, hogy bánod, amit tettél, és kéred őket, hogy jöjjenek, és porozzák be a virágaidat. És ezután, ha vihar lesz, és ömlik a zápor, nyugodtan meghúzhatják magukat a leveleid alatt. A fügefa így is tett, és valóban, már a rákövetkező napon méhek raja lepte el, és ettől az évtől kezdve ez a fügefa is épp olyan dús és gazdag termést hozott, mint többi társa a domboldalon. * * * * *
Az
ember jobb- és bal oldala: istenkapcsolata és embertársaihoz fűződő
viszonya. |