Az angyalok ruhája
Egy reggel nagy csetepaté támadt. Cirbolya, szokása szerint belefújt a sípjába, az angyalok szaladtak, sorba álltak, ő pedig összevont szemöldökkel körbe járt, hibát akart keresni, s egyszer csak azt látta, hogy ott egy pici kis angyal, s a hajában benne van egy pipacs, ott piroslik, mint egy pántlika. - Picike angyal, mit keres ez a pipacs ott a te hajadban? - kérdi Cirbolya. Az apróság nem ijedt ám meg. Kihúzta magát, s így válaszolt: - Ajándékba kaptam. - Ajándékba??? Kitől? - Gábriel angyaltól. Mostanában annyit jár-kel a földön, megkértem, hogy hozzon nekem valamit. Ezt hozta. Azt is mondta, hogy odalent seregestől nyílnak hasonlók. Szép, ugye? Cirbolyát azonban nem lehetett ilyen könnyen levenni a lábáról. Csak állt ott morcosan. - Vedd le azonnal! - szólt szigorúan. - Aztán miért? - kérdezte a pici angyal. - Mert ez a házirend. Nem hallottad még, hogy az angyalok csak abból az anyagból öltözködhetnek, ami az égen található? Szép is lenne, ha itt egyik napról a másikra mindenki elkezdene divatozni. Pici angyal toppantott egyet még picibb lábával. - Márpedig én le nem veszem! Én kaptam, nem te, és különben is, azt tűzök a hajamba, amit akarok. Cirbolya szemei szikráztak a méregtől, dühösen rázta a kulcskarikáját. - No, akkor gyerünk az Úristen elé! Ő majd ellátja a bajodat! Leküld Luciferhez kondérzsírozónak. Ezzel megragadta a kis pipacsos angyal kezét és vitte magával föl a kacskaringós mennyei lépcsősoron, egyenesen az Úr trónusáig. Az Úr éppen a földet szemlélte a nagy látcsövén keresztül, nézte, hogy érik-e már odalent a ribizli, ezért kissé bosszankodott is, hogy bejelentkezés nélkül megzavarták. - Mondd, mi a baj, Cirbolya? - szólt kedvetlenül -, mert hogy már megint valami baj van, azt látom az arcodon. - Nézd csak meg, Uram! – hadonászott Cirbolya. - Vess egy pillantást erre a kis rendbontóra! A földről magának pipacsot hozatott, s beletűzte a hajába. Majd nemsokára itt is úgy fognak divatozni az angyalok, mint odalent az emberek. Más se hiányozna nekünk! Tegyél valamit! Az Úr barátságosan pislogott busa szemöldöke alól a pici angyal felé. - Szép kis virág - dörmögte, és szemével pajkosan hunyorgott. - Jól áll a szőke hajához. Cirbolya csak hápogott meglepetésében. - De a házirend, Atyám! Mi lesz velünk, ha mindenki kénye-kedve szerint felrúgja a szabályokat? - Ej, ej, Cirbolya, ne légy már olyan szigorú! Vess rá még egy pillantást! Hát nem aranyos? Úgyis csak egy napig tart. A pipacs gyorsan elhervad. - Na de mi lesz itt, kérdezem én, mi lesz itt, ha ezt megengedjük - fortyogott Cirbolya. - Ma az egyik virágot tűz a hajába, holnap a másik levág tíz centit a szoknyája hosszából, jövő héten pedig Mihály arkangyal fülbevalóval indul a Sátán seregei ellen a harcot megvívni. És különben is, a szabály, az szabály. Te hoztad a törvényt, Uram, rád is érvényes. Egyetlen angyal sem hordhat más öltözéket, mint ami az égen található anyagokból készült. Ez a hajdísz pedig a földről való. A földről, ismétlem, és nem az égből, tehát szabály- és rendellenes. Keresztül akarod húzni a saját törvényedet? Az Úristen felsóhajtott. - Nem, Cirbolya, nem akarom keresztülhúzni. - Majd a kisangyalhoz fordult. - Tudod mit, Pici angyal? Add nekem ajándékba azt a pipacsot! Vázába teszem, hálószobám dísze lesz. A kisangyal, szegény, lógó orral matatott a masnival, kioldozta a virágot és lábujjhegyre állva betette az Úr hatalmas tenyerébe. - Tessék – mondta. - De vigyázz rá! Az Atya most először mosolyodott el. - Légy nyugodt! Friss vizet kap, mert kicsit bágyadt szegény. Attól úgy feléled, mintha a mezőn lenne a társai között. Visszafelé menet Cirbolya elégedetten lépkedett a lépcsőkön. Élvezte a győzelmét. Azonban még nem ért le az aljáig, amikor rettenetes vihar tört ki a fejük fölött. Cikáztak a villámok, mennydörgött, nyakukba zúdult az eső. És tombolt, tombolt az orkán egész délelőtt. Mindenki a hajlékába húzódott:, tudták, hogy ilyenkor az Urat nem tanácsos zaklatni. Déltájban azonban ismét előbújt a nap, s előszállingóztak az angyalok is. Ekkor dörgő hang hallatszott a mennyei trón felől. - Cirbolya! Cirbolya! Merre kószálsz? Gyere a színem elé, beszédem van veled! A kulcsos angyal szaladt, majd nyakát törte nagy igyekezetében. - Hívattál, Uram - szólt akadozó lélegzettel, mikor végre fölért. - Hívattalak, igen - szólt szigorúan az Atya. Hogy is szól a házirend? - A házirend… Uram… a házirend… - hebegte Cirbolya - a házirend úgy szól, hogy az angyalok csak az égbolton található anyagokból öltözködhetnek. - Ezt jól mondtad - bólintott az Úr, és mintha valami különös mosoly játszott volna a szája szögletében. Most pedig indulj, és szedd össze a ruhának való anyagot. Elindult Cirbolya, gyűjtötte a fehér felhőket az angyaloknak, a fekete felhőket az ördögöknek, egyszer csak lát valamit, amit még sohase látott: az ég egyik aljától a másik aljáig ott egy színes csík. Kék, zöld, sárga, piros. Még nem ismerte a szivárványt. Csak nézte. - Hát ez meg mi a csoda? Mit kezdjek vele? Se a fehér szobába nem tudom berakni, se a feketébe. Odament az Úrhoz, mutatta. - Nézd meg, Uram, mit találtam az égen, ilyet én még sosem láttam. - Ez a szivárvány – mondta az Atya. - Ugye, Cirbolya, csak abból az anyagból lehet ruhát szabni, ami az égen van? Cirbolya érezte, hogy besétált a zsákutcába, csak állt ott, vöröslő fülekkel. Talán még a pipacsnál is jobban vöröslöttek. Azért még megpróbált taktikázni. - De Uram! - ravaszkodott. - Ezt nem lehet berakni egyik raktárba sem. A fehérbe se, a feketébe se. - Akkor most az a feladatod - felelte az Atya -, hogy szépen szétszeded a szivárványt: külön a kék csíkot, a zöld csíkot, a piros csíkot, a narancssárga csíkot, még az ultraibolya csíkot is külön szeded, és nyitsz nekik szobákat. Tudod: kék szoba, zöld szoba, piros szoba… Ezek a csíkok ahhoz vékonyak, hogy ruhát lehessen varrni belőlük, de arra kitűnően alkalmasak, hogy az angyalok masnit kössenek belőle a hajukba, ugye, Cirbolya? Cirbolya csak állt lehorgasztott fejjel. - Igenis, Uram, megértettem. Futok és engedelmeskedem. Attól a naptól kezdve az angyaloknak nem kellett minden reggel szemlére sorakozniuk, viszont szokásba jött a színes pántlika, hordták a fiatalok és az idősebbek, pici angyalok és arkangyalok, az Atya pedig gyönyörködik bennük, amikor trónszékéről végigtekint a szivárvány minden színében pompázó szolgaseregén. * * * * * Jézus, akit az Atya küldött az emberekhez, úgy jelent meg a földön, mint ahogy a szivárvány tűnik fel az égbolton. Ráébresztette a világot, hogy az evangéliumi élet, amit hirdetett, nem egyhangúságot hoz hétköznapjainkba, nem fekete és fehér lesz tőle a világ, mint az ördögök és az angyalok ruhája, hanem gazdag és sokszínű. De voltak a földön ilyen Cirbolyához hasonló emberek, úgy hívja őket az evangélium, hogy farizeusok, akik nem voltak képesek befogadni azt, hogy egy sokszínű szivárvány érkezett a földre. Mondták is Jézusnak, hogy nem jó az, amit ő tesz, mert átértelmezi a régi törvényeket: „…mi böjtölünk, a te tanítványaid nem böjtölnek”. Jézus azt felelte nekik, hogy ez azért van, mert ő valami egészen újat hozott. Olyan, mint az új bor, amit csak akkor tudnak befogadni, ha új tömlővé válnak.
Azóta
is halad a világ előre és az evangélium figyelmeztet bennünket is
arra, hogy figyeljünk az idők jeleire, mert Isten országa nemzedékről
nemzedékre új jelenségeket támaszt, hasonlóakat a szivárványhoz,
amik próbára tesznek bennünket, hogy be tudjuk-e fogadni a számunkra
szokatlan, korábban nem látott színeit. (Mk 2, 18-22) |