A mezei tündér éppen a tarka rét fölött szállt, amikor odalentről sírdogálást hallott. Fülelni kezdett:

- Ki sír itt ilyen keservesen?

Egyszer csak meglátott egy kis vakondtúrást.

- No - gondolta -, ennek utánajárok! Húzott egy varázskört a pálcával maga körül, és akkora lett, mint egy jól megtermett tücsök. Fölmászott a vakondtúrás tetejére, és leereszkedett. Nemsokára meglátta a vakondot, amint a földön ült és nagyon szomorkodott. Sírt, potyogtak a könnyei.

- Mi történt veled, vakond? - kérdezte a tündér.

A másik hüppögött még egy sort, majd mesélni kezdett:

- Hajjaj, ha te azt tudnád! Három nappal ezelőtt amint itt a föld alatt ástam a járatot, egy nagy tölgyfa gyökeréhez jutottam. Elkezdtem ásni a tölgyfa gyökere mentén fölfelé, és kijutottam a fa tövében a napvilágra. Gondoltam, hogy napozom egy kicsit, friss levegőt szívok. Amint ott sütkéreztem, vércsevijjogást hallottam a közvetlen közelemben. A vércse nagyon veszélyes madár, megeszi a pockokat, az én életem sem volt biztonságban, úgyhogy fejvesztve ugrottam vissza a vakondtúrásba. És futottam, futottam órákon át lent a járatokban. Aztán amikor végre megálltam az egyik kereszteződésben, rájöttem, hogy az ásómat fönt felejtettem a földön, a vakondtúrás tetején. De úgy rohantam, hogy nem jegyeztem meg az utat, amit megtettem. Megpróbáltam a folyosókat visszafelé végigjárni, és most már harmadik napja keresem, de nem találom a tölgyfához vezető utat. Elveszítettem az ásómat, nem tudok többé új folyosót ásni, csak ezeken a régieken barangolhatok.

A tündér egy ideig töprengett, hümmögött, aztán így szólt:

-  Próbáljunk együtt gondolkodni! Látok itt három folyosót. Mi volna, ha elindulnánk a bal oldalin?

A vakond emlékezni próbált:

- Ha jól emlékszem, ha elindulnánk a bal oldali járaton, akkor mennénk egy ideig, aztán két ágra oszlana, és hogyha ott balra kanyarodnánk, hú, akkor elérkeznénk a másik vakondnak, a szomszédnak a területére. Belefutna az alagút az ő folyosójába, és az egy nagyon barátságtalan vakond, úgyhogy arra nem szeretek menni. Ha jobbra kanyarodnánk, akkor pedig... Azt már bizony elfelejtettem.

- Na jó - mondta a tündér -, akkor nézzük a középső járatot!

- Nos, a középső járat. . . vakarta a fejét a vakond -, ha elindulnánk a középső járaton, akkor egy nagy térhez érnénk, és ott három irányba lehet kanyarodni. Ha ott balra mennénk, akkor egy olyan területre érnénk, ahol nagyon sok a földigiliszta. Az az én születésnapi lakmározó helyem. De arra nem szoktam gyakran járni, mert akkor a földigiliszták megijednének, és elköltöznének onnan. Úgyhogy minden évben csak egyszer megyek arra, amikor születésnapom van, és akkor jól belakmározom. Ha pedig a középsőn indulnánk el - mondja a vakond -, akkor ott egy idő után elakadnánk, mert ott feljött a talajvíz, és teljesen elárasztotta, és akkor megfulladnánk, ha tovább akarnánk menni. A harmadik út, az pedig már nem emlékszem, hová vezet.

- Rendben van - sóhajtott tündér -, hová jutnál, ha most itt a jobb oldali folyosón indulnál el?

- Azt hiszem - felelte némi fejtörés után a vakond -, ha elindulnék a jobb oldali folyosón, akkor mennék, mennék, és aztán elérnék arra a részre, ahol furcsa barna gumók növekednek.

- Valóban, a vakondtúrásodtól jobbra egy széles krumpliföld terül el - bólintott a tündér.

- Igen, igen - helyeselt buzgón a vakond. - Amíg kicsik, addig el tud menni az ember, de amikor nőnek, nőnek, akkor eldugaszolják a folyosót, úgyhogy zsákutcává válik. Viszont az az út is elágazik, és ha jobbra megyünk, akkor elérünk egy mezei pocoknak a gabonaraktárába. A mezei pocok jó barátom. De ott vége van a folyosónak, odáig szoktam csak menni, és akkor beszélgetünk. És aztán még sok-sok elágazás van, jobbra, balra is. Valamelyik biztos odavezet a tölgyfához, csak mondom, úgy futottam, hogy elfelejtettem. -

A tündér tanácstalannak látszott: - Hogy segíthetnék ezen a vakondon? - Ám egyszer csak felcsillant a szeme. Azt mondta:

- Figyelj, vakond! Gyere csak velem!

És elindult fölfelé a vakondtúrás kijáratán. A vakond követte, ott szuszogott mögötte. Kiértek a vakondtúrás tetejére. A tündér körbemutatott.

- Nézz körül! Látod a tölgyfát?

De a vakond csak hunyorgott a napfényben.

- Én nem jól látok itt kint, a napvilágon.

- Próbálj azért körültekinteni! Terebélyes fát keress, széles árnyékkal! A vakond nézett jobbra, nézett balra.

- Mintha arra lenne - mutatott aztán bizonytalanul az egyik irányba.

- Úgy van - mondta a tündér -, ott a tölgyfa! Én még a kis ásódat is látom a vakondtúrás tetején. No várj egy picit, odarepülök, és visszahozom!

A tündér szárnyra kelt, s kisvártatva már vissza is tért az ásóval. Hú, a vakond örvendezett, nagyon boldog volt. Már sietett is volna vissza a föld alá, de a tündér megállította:

- Figyelj rám egy kicsit! Nagyon-nagyon labirintusszerű ez a te föld alatti rendszered. Látod, el is felejted, hogy ha jobbra fordulsz, akkor hová érkezel. Egy-két irányt tudsz csak. Próbálj ezután úgy tájékozódni, hogy ha valahová el akarsz jutni, akkor gyere föl előtte a napvilágra! Áss egy vakondtúrást, és ha fölértél, akkor hívj engem! Én majd odarepülök, megkérdezem, hogy hová akarsz elérni, megmutatom az irányt, és akkor már arrafelé haladhatsz tovább, nem kell napokig tévelyegned.

A vakond erősen hálálkodott, megfogadta a tündér jótanácsát, és ezután csakugyan így élte az életét.

(Lk 20,27-38)

Nemcsak az ásónkat tudjuk elveszíteni a nagy szaladásban, hanem az igazságot is. A szaddúceusok talán így veszítették el az igazságot, és elkezdtek labirintusokat ásni maguknak. Mindenféle történeteket kitaláltak. Mindenféle nyakatekert, furcsa történetet. Jézust pedig le akarták vinni a barlangrendszerükbe. „Volt egy asszony, - mesélték neki - volt neki hét férje, mindegyik sorra feleségül vette, mindegyik sorra meghalt. A feltámadás után melyiké lesz az asszony?" Melyik járatban induljunk el?

Ha Jézus elkezdett volna elindulni velük az egyik járatban, vagy a másikban, vagy a harmadikban: - Nézzük, mi volna, ha a legidősebbé lenne? - akkor a szaddúceusoknak sikerült volna rászedni őt. Hiszen ők ezt mind végiggondolták.

Jézus egy dolgot tudott tenni. Azt mondta: — Nézzük meg a másik irányt! Gyertek föl a fényre! A fel támadásban nem fognak nősülni az emberek és férjhez menni, hiszen Isten nem a holtaknak az Ura, hanem az élőké.

Egy egészen más irányba indította el őket, és egy olyan választ adott, ami kívül esett a szaddúceusok barlangrendszerén.

Persze az igazság nem mindig egyszerű. Az igazság néha nagyon összetett, de az biztos, hogy sohasem nyakatekert. És ha ez így van, s mi mégis részletkérdések labirintusába gabalyodunk, akkor valószínű, hogy mi is kiépítettünk magunknak egy történetekből és gondolatokból álló barlangrendszert. És akkor ahelyett, hogy azon gondolkodjunk, hogy most melyik járatban induljunk el, vagy melyikbe csaljuk le Jézust, nekünk is jobb, hogy ha elindulunk fölfelé a fény felé, és egyszerűen megkérdezzük tőle, hogy „Hogyan tovább?" Ő nekünk is irányt mutat majd.