leo_mesek-103.jpg

A szentjánosbogarak
szolgálata

Mesehang
(? MB)


(Kattints!)

 

Egy tavaszi napon a bogarak összegyűltek az erdőben, hogy tanácsot tartsanak, mert úgy látták, hogy nagyobb összefogásra lenne szükségük. Minden állatfaj csak magának dolgozik: a hangyák gyűjtögetik az ennivalót, beviszik a hangyavárukba, a méhek összegyűjtik a virágport, mézet készítenek belőle, a különféle bogarak nem figyelnek egymásra. De ha összefognának, akkor sokkal könnyebb lenne.

Úgyhogy a szitakötő vezetésével gyűlést tartottak, minden fa tövében ott ültek az egyes bogarak képviselői, hogy megbeszéljék, ki mit vállal a közös munkából. Elsőként jelentkeztek a méhek:

- Mi majd gondoskodunk az élelemről - zümmögték. - Ezentúl annyi mézet gyűjtünk, hogy más bogaraknak is jusson belőle.

Volt nagy öröm, megtapsolták a méheket. Ekkor jelentkezett a katicabogár:

leo_mesek-102.jpg- Mi pedig a kis bogarakat megtanítjuk számolni. Csak alapszinten, ez igaz, mert csak hét pötty van a hátunkon, de egytől hétig minden bogár ismerni fogja a számokat.

Na, még nagyobb taps volt. A katicabogarak lesznek a matektanárok, jaj de jó! Ezután már minden bogár gondolkodott, hogy ő miben tudna segíteni, s a molnárka is megszólalt:

- Itt van az erdőben a patak. Azok a bogarak, amelyek nem tudnak repülni, átkelni sem tudnak rajta. Mi leszünk a révészek. A kisebb bogarak fölmászhatnak a hátunkra, és átvisszük őket. Vagy nagyobb eső után, amikor tele van az erdő nagy pocsolyákkal, hogy ne kelljen fáradságosan megkerülni, mi egykettőre átszállítjuk a víz tükrén őket.

Na, erre aztán jöttek a ganajtúró bogarak, amelyek nem túl előkelő anyagból bár, de formás kis golyókat gyúrnak, és azt gurítják maguk előtt; s azt mondták:

- Mi leszünk az erdő focicsapata!

Nagyon örültek a bogarak, mert az erdei sportokban eddig nem nagyon jeleskedtek. Megtapsolták a ganajtúró bogarakat is.

A szarvasbogár pedig büszkén így szólt:

- Én leszek a karbantartó. Ha a nagy viharok bedöntik a csalánokat az út közepére, én az agancsommal megragadom azokat, kicipelem, s így megtisztítom az utat, hogy újból szabadon lehessen járni-kelni. - A karbantartót is megtapsolták.

Minden bogárnak meglett a feladata, nem maradt munka nélkül senki, csak a szentjánosbogarak. A többiek megkérdezték tőlük:

-  Ti mit akartok dolgozni? Lenne ugyanis egy jó ötletünk. Az erdőben a közlekedés nagyon akadozik. A két fő ösvény kereszteződésénél annyi baleset van, mivel nem lehet tudni, hogy kinek van elsőbbsége, sokat segítene, ha ti lennétek a közlekedési lámpák.

A szentjánosbogaraknak nem tetszett a dolog. Eddig ugyanis ők voltak a tűzijáték mesterei. Mindig, amikor ünnep volt az erdőben, összegyűltek egy helyre, és hirtelen fölrepültek az égbe. A többi állat meg csak ámuldozott, hogy milyen nagyszerű tűzijátékot csinálnak a szentjánosbogarak. Ezért azt felelték:

- Nem akarunk mi közlekedési lámpák lenni, mi tűzijátékmesterek akarunk maradni!

A többi bogár csak rázta a fejét:

- Jó, jó, de ez az ünnep csak egyszer van egy évben, ott van viszont a sok hétköznap, különösen az éjszakák, amikor az ösvényeken beáll a sötétség. Oda kellene ülnötök egy-egy faágra, és világítani, hogy a közvilágítás is meglegyen az erdőben.

leo_mesek-103.jpgErre a szentjánosbogarak a fejüket rázták:

- Nem jó, nem jó! Van inkább egy másik ötletünk: mi leszünk a reklámok! Nézzétek csak! A szentjánosbogarak gyorsan egymás mellé gyűlve színes betűkké álltak össze: „Friss akácmézet a tölgyfa odvából" hirdette a felirat. Villogtak a szentjánosbogarak lámpái.

- Na milyen jó reklám?

A méhek elismerően bólogattak, hogy nem rossz, nem rossz, de a többi bogár szilárdan kitartott, hogy ennél hasznosabb dolgot kellene tenniük. És bizony megszavazták, hogy a szentjánosbogarak legyenek a közlekedési lámpák, este pedig az út menti lámpák.

Mindenki hazatért, és elkezdődött a munka, de a szentjánosbogarak morogtak. Az első nap még rendesen végezték a feladatukat, beálltak a nagy ösvény-kereszteződésbe négyen. Amelyik kettő világított, ott meg kellett állni, amelyik nem világított, az volt a szabad jelzés, mehetett a forgalom. Nyugodtan futhatott, repülhetett, cammog-hatott az erdő minden állata, nem kellett félniük az összeütközéstől. Néhány hét elteltével azonban a szentjánosbogarak lázadozni kezdtek:

- Ez nem igazság! Nekünk kell a legtöbbet robotolni! Mindig itt kell lennünk a kereszteződésben. - És egyik este úgy döntöttek, hogy villogóra állítják magukat, majd a jobbkéz-szabály dönt, hogy kinek van elsőbbsége; egyébként pedig óvatosan közelítsen mindenki a kereszteződéshez, ha látják, hogy villog a lámpa. Igen ám, de a nagytestű állatok nem törődtek a többiekkel, csak mentek előre, körültekintés nélkül, a kisebbeknek pedig mindig meg kellett állni, s óvatosan átsurranni.

Amikor az utcai lámpák meglátták, hogy társaik ott villognak, így szóltak:

- Mi is álmosak vagyunk. Elegünk van abból, hogy egész éjjel itt világítsunk! - Úgyhogy egész picire csavarták magukat, csak helyzetjelzőként égtek, nem rendes utcai lámpásként. Akik éjjel az erdei ösvényeken utaztak, alig látták az ösvény körvonalát. Morogtak is a szentjánosbogarakra, hogy nem végzik rendesen a dolgukat. Ők pedig csak álmodoztak, időről-időre összegyűltek, reklámokat játszottak maguknak, tűzijátékot rendeztek.

Közeledett a nagy nyári ünnep napja, a hírneves tűzijáték estéje. A levelibéka előre figyelmeztette az erdő lakóit:

- Rossz idő jön. Most egy hétig napsütés volt, de ezután két hétig esni fog az eső. Úgyhogy most kell dolgozni, még a mai nap összegyűjteni az élelmet, mert az esőben a virágok becsukják a szirmukat, nem lehet virágport gyűjteni.

Így hát a méhek elhatározták, hogy aznap hosszú műszakot tartanak. Egész késő estig, napnyugtáig gyűjtik a virágport, és hordják az odvakba.

A szentjánosbogarak pedig odamentek a szitakötőhöz és méltatlankodtak:

- Igen ám, de ma van az ünnep, és szeretnénk végre nagyszabású tűzijátékot rendezni.

A szitakötő így felelt:

- Jól van, szentjánosbogarak, tudjuk, hogy az ünnep nagyon fontos. Este tízkor elkezdjük a tűzijátékot, addigra mindenki befejezi a munkáját, mert összegyűlik az elegendő élelem.

De a szentjánosbogaraknak ez nem tetszett. Sorra közbekiabáltak:

- Minden évben nyolckor kezdődött a tűzijáték! Mindig igazságtalanok vagytok velünk szemben!

A legelégedetlenebbek gyűlést tartottak, ahol kimondták, hogy akármi történjék is, ők elkezdik az ünneplést.

Nyolc órakor összegyűltek a tisztáson, és káprázatos mutatványokkal szórakoztatták magukat, mivel a többi bogár még ott az erdőben dolgozott.

Leszállt az este, sötét lett, úgyhogy nagyon nehezen haladtak a munkával. És ekkor történt a nagy baj. Éppen hazafelé tartott az utolsó csoport méhecske kis kosarukban a virágporral. Gyorsan repültek az ösvényen, hogy minél hamarabb az odúhoz érjenek, de nem láttak semmit, mert hiányzott az útjelző- és a forgalomirányító lámpa. A nagy medve pedig beballagott a kereszteződésbe, ott megállt, és kereste a holdat, de azt ugyan kereshette, elbújt egy felhő mögé. A méhek nem vették észre, és az egész raj nekirepült a medvének. Puff, bukfenceztek, kidőlt az összes virágpor a földre, sokan szegények közül mellsőlábtörést szenvedtek, ott zümmögtek keservesen az avarban.

Meglátta a katicabogár, hogy itt baj van; annyi volt a sérült, hogy a pöttyein megszámlálni sem tudta, riasztotta a szöcskéket meg a tücsköket, azok körbeugráltak, hívták a különféle hangyavárakból a hangyákat, akik seregestől jöttek a kis hordágyakkal, hogy a méheket kórházba vigyék. De lassan folyt a mentés, sötét volt, bizony elkelt volna a világítás.

A szentjánosbogarak viszont már elkezdték a tűzijátékot a tisztáson, úgyhogy nagyon-nagyon sokáig tartott, amíg sikerült hordágyra tenni az összes sérült méhecskét, összegyűjteni a kiömlött virágport, visszasöpörni a vödrökbe. Ez egész éjfélig eltartott. Az ünnep, amire pedig minden bogár készült, elmaradt.

Másnap aztán összegyűltek ismét, az erdő apraja-nagyja. Megint a szitakötő vezette a gyűlést. A szentjánosbogarak közül sokan már a reggeli újságból megtudták, hogy mi történt éjszaka, milyen nagy balesetet szenvedtek a méhek. Ott szégyenkeztek. Egészen kikapcsolták a lámpásaikat, lehajtották a fejüket. A bogarak meg jól odamondogattak:

- Úgy kell nekik, ők voltak a leglustábbak! A szitakötő csendet intett s megkérdezte:

leo_mesek-103.jpg- Szentjánosbogarak, megígéritek, hogy ezután rendesen fogtok világítani az útkereszteződésben?

A szentjánosbogarak bólogattak:

- Megígérjük, persze!

- Ott álltok az ösvény mentén, és rendes világítás lesz egész éjszaka?

Bólogattak a szentjánosbogarak:

- Megígérjük, megígérjük!

- Jól van, most az egyszer nem csavarjuk ki a biztosítékotokat, égethetitek továbbra is a lámpát - mondta a szitakötő.

Ebben aztán megnyugodtak a bogarak, és ezután helyreállt a rend az erdőben.

(Mt 25,14-30)

Talán az utolsó, harmadik szolgától, aki csak egy talentumot kapott és a földbe rejtette, azért vették el még azt az egy talentumot is, mert Isten a képességeinket azért adja, hogy egymás hasznára legyünk, egymást segítsük velük. Aki elrejti, és nem kamatoztatja, annak ő maga és az egész közösség kárát vallja. És ő maga is a kárát vallja. Mégis, nemcsak figyelmeztetés, hanem egy buzdítás is a mai evangélium. Keressük meg magunkban azokat az ajándékokat, amiket Isten nekünk adott, és éljünk vele úgy, hogy a többi embert segítsük, s a szolgálatukra legyünk.