„Jézus leült szemben a kincstárral, és figyelte, hogyan dob a nép pénzt a perselybe. Sok gazdag sokat dobott be. De aztán jött egy szegény özvegy, s csak két fillért dobott be. Erre odaintette tanítványait, s így szólt hozzájuk: » Igazán mondom nektek, ez a szegény özvegy többet dobott be mindenkinél, aki csak dobott a perselybe. Mert ők a feleslegükből adakoztak, ez pedig mindent odaadott, ami csak szegénységéből telt, egész megélhetését. «"
(Mk 12,41-44)

...Aztán, ahogy egyre erősebben tűzött a nap, Jézus és tanítványai elhagyták a főteret és árnyékos helyre vonultak. A perselybe pedig csak gyűlt, gyűlt a pénz.

Jézus azonban arról hallgatott, hogy az özvegyasszony pénzét, a szegényes kis kétfillérest megjelölte és megáldotta. Lássuk, mi lett a sorsa a továbbiakban!

Délutánba fordult a nap, jöttek a papok, elvitték a perselyt, kiöntötték az asztalra, hogy összeszámolják. Maga a főpap számolta a pénzt, pontos ember volt, megnézett minden darabot, hogy nem adott-e hamis pénzt valaki. Először azokat a pénzeket szedte csoportba, amit a gazdagok adtak. Utána, mikor azzal elkészült, nekiállt, hogy az apraját is megolvassa. Abból nem akadt sok, mert az özvegyasszonyon kívül csak néhány szegény ember dobott be ilyen kis pénzt.

Nemsokára kezébe akadt az özvegyasszony kétfillére. Nézte, nézte a főpap meghökkenve, és egy kicsit meg is ijedt. A pénzen ugyanis nem a császár arca volt látható, hanem az özvegyasszonyé. Jézus megjelölte a pénzt, ami behullott a perselybe, és egy kedves, mosolygós öreganyó nézett vissza a papra a kétfilléresről.

A pap odahívta a sekrestyést, és azt mondta neki:

- Jól figyelj rám, amikor az aprópénzt elviszed a vámosokhoz, hogy beváltsák, akkor ezt a kétfillérest tedd külön helyre, és útközben valahol veszítsd el! Mert ha meglátják a vámosok, hogy a templomból olyan pénz érkezett, amin nem a császár képe van, esetleg megemlítik a helytartónak. Az ideküldi az ellenőreit, vizsgálatot indítanak, azt mondják majd, hogy mi vertünk ilyen pénzt, amin öregasszonyok képe van, mert nem tiszteljük a császárt. Végül még bezárják a templomot, nem működhet tovább. Ezt semmiképp nem engedhetjük meg magunknak! Úgyhogy tedd azt, amit mondtam!

Ezzel a többi pénzt rongyokba csavarta, és átadta a sekrestyésnek, ő pedig elindult a vámosokhoz. A zsebében, a lyukas zsebében ott hevert a kétfilléres. Ahogy ment az úton, matatott a zsebében, kitágította a lyukat egy kicsit, a kétfilléres kicsúszott a zsebéből, és lehullott a porba. A többi pénzt a sekrestyés beváltotta, és büszke volt, hogy ilyen okosan megszabadult a kellemetlenséget okozó kétfillérestől.

Leszállt az este. Az özvegyasszony, aki délelőtt a pénzt bedobta a templomperselybe, szintén arra járt, és gondok gyötörték a szívét. Előző nap vitték el az egyetlen fiát katonának, és tudta, hogy most hónapokig, de az is lehet, hogy néhány évig nem látja majd. Eddig a fiú volt az, aki dolgozott, és pénzt hozott a házhoz, így aztán megéltek valahogy. Szegények voltak, de nem kellett éhezniük. Mostantól viszont nem tudta, hogy mitévő legyen. Úgy gondolta, hogy elmegy, és munkát keres.

Volt még két fillérje, pont annyi, amennyiből egy napra való élelmet tudott vásárolni magának. Gondolkodott is reggel, hogy mit tegyen ezzel a két fillérrel, egyen belőle, igyon, vagy pedig odaadja az Istennek. Aztán úgy döntött, hogy elviszi a templomba, bedobja a perselybe, mindenét odaadja, amije van, és kéri Istent, segítsen, hogy munkát találjon. De hiába, egész nap járta a különböző helyeket, embereket kérdezett meg, de senki nem fogadta fel munkára. Úgyhogy nagyon reményvesztetten tartott hazafelé.

- Mi lesz velem? - sóhajtotta. - Se pénzem, se munkám!

Ekkor, amint ment, meglátta az úton az elhullajtott aprópénzt. Fölvette, és nagyon megdöbbent. Az ő arca nézett vissza a kétfilléresről. Nem értette a dolgot, hogy lehet ez.

- Talán Isten valami jelt akar adni?

Betette a kis üres erszénybe a kétfillérest. „Na, ez most már velem marad!" - gondolta és hazavitte.

Másnap reggel, amikor fölkelt, töprengeni kezdett: „Van ez a kétfilléresem, igaz, valószínű, hogy nem fogadják el sehol, hiszen nem hivatalos pénz, az én arcom van rajta. De hát nagyon éhes vagyok, most már vásárolnom kell valami ennivalót."

Kinyitotta az erszényt, és azt látta, hogy a kétfilléres mellett, amin az ő arca látszott, ott mosolyog egy másik, rendes kétfilléres is

Nem emlékszem, hogy lett volna még pénzem! - csodálkozott. - Jaj, de jó! Most ebből a másikból élelmet tudok venni magamnak! - Elment a boltba, kenyeret, tejet vásárolt.

A rá következő reggelen, amikor kinyitotta az erszényt, ismét ott volt az ő kétfillérese mellett egy másik pénzdarab. Mert Jézus nem csak megjelölte a kétfillérest, hogy az idős asszony arca legyen rajta, hanem meg is áldotta, amiről nem tudott senki. Így aztán ez a kétfilléres minden éjszaka fialt egy másik, egy rendes kétfillérest. Az özvegyasszonynak egész esztendőben, amíg a fia katona volt, minden napra megvolt a betevő falatja.

Talán így vagyunk mi magunk is; van valami terv, szándék, olyan mint az özvegyasszony kétfillére, ami csírában megvan bennünk. Két lehetőségünk van, hogy mihez kezdünk vele. Az első, hogy mi magunk elkezdünk fáradozni, mi akarjuk meggyarapítani. Lehet, hogy sikerül, lehet, hogy kudarcot vallunk.

És van egy másik lehetőség, amire Jézus olyan sokszor buzdít minket az evangéliumban, hogy ezt a csírában bennünk levő tervet, kétfillért rábízzuk, hogy ő gyarapítsa. És ő nem csak nagyra növeli a mi csíráinkat, hanem úgy ajándékozza vissza, hogy rajta van az arcunk, a személyiségünk, így az általa meggyarapított tervünk egészen a mienkké is válik.