Volt egyszer egy kisfiú, Fülöpnek hívták, és nagyon szeretett építőkockákkal játszani. Volt neki három nagy doboz építőkockája. Néha várat épített belőle, olykor házat, máskor hajót.

Egyik délelőtt megkérte Fülöp a mamáját:

- Anyu, szedd le nekem a polcról az építőkockákat! A mamája levette, odatette a szőnyegre.

- Tessék, Fülöp, építs!

Fülöp leült a szőnyegre és játszani kezdett.

Mivel az édesanyjának dolgoznia kellett, kiment a konyhába ebédet főzni, és csak egy jó óra múlva nyitott be ismét a fiához. Meglepődve látta, hogy az alsó polcokról, amíg Fülöp elérte, minden játék le van söpörve. A három doboz építőkocka szétszórva hevert a szőnyegen, még a szoba legtávolabbi zugaiban is akadt egy-egy fatégla. Sőt, Fülöp az ólomkatonáit is kiszórta, és most ott ült a szőnyeg közepén.

- Fülöp, mi történt? - kérdezte a mamája.

A kisfiú egy darabig hallgatott, majd élénken magyarázni kezdett:

- Játszani kezdtem az építőkockákkal. Egy nagy várat akartam építeni, de egyszer csak megjelent a szédítő vadóc, és mindent szétrombolt.

- Szédítő vadóc? - kérdezte a mamája.

- Igen - bólogatott Fülöp -, a szédítő vadóc volt, ő csinálta ezt az egészet!

- És most hol van?

- Elbújt, hazament.

- No, ha hazament - mondta a mamája -, akkor keressük meg, hol lakik!

Nézték a polc alatt, nem volt ott a szédítő vadóc. Nézték az építőkockák tövében, hátha olyan picire tudott zsugorodni, de ott sem volt. Még az ólomkatonákat is egyesével végigvizsgálták, hogy az

egyik nem a szédítő vadóc-e véletlenül. De nem találták sehol.

- Úgy látszik, nem itt lakik - mondta végül Fülöp -, hanem valahol máshol.

- Hol máshol? - kérdezte a mamája.

- Hááát... ez olyan rossz ez a szédítő vadóc - bizonygatta Fülöp -, hogy biztos a Vidámparkban lakik, ott kedvére rosszalkodhat.

- No, majd meglátjuk - gondolta a mamája.

Azon a hétvégén elmentek a Vidámparkba. Ott van egy nagyon klassz hely, úgy hívják, hogy Elvarázsolt kastély. Van benne olyan szoba, ahol ha leülsz az egyik székre, akkor elkezd rázni, ha leülsz a másik székre, az pedig összeroskad, a földön találod magad. És találsz ott egy olyan szobát is, ami tele van tükrökkel. Van ott homorú tükör, domború tükör meg hullámos. Ha belenézel, a torzképedet mutatja. De ezt Fülöp még nem tudta.

Bementek a tükörszobába a mamájával. És amikor a hullámos tükörbe belenézett, nagyon megrökönyödött.

- Mi történt veled? - kérdezte a mamája.

- Ott a szédítő vadóc - suttogta Fülöp. A mamája elmosolyodott:

- Fülöp! Nézd csak meg jobban, hiszen az te vagy! Téged mutat a tükör.

Megszeppent a fiú. Még akkor is, amikor már hazafelé mentek, a mamája látta, hogy szegény Fülöp nagyon szomorú, mert kiderült, hogy ő a szédítő vadóc. Törte a fejét, hogy mit is lehetne tenni.

Amikor hazaértek, az előszobában odaállította őt a nagy tükör elé:

- Nézz bele, Fülöp! Kit látsz a tükörben?

- Hát ez én vagyok - mondta Fülöp.

- Így van, ez te vagy. Akit az Elvarázsolt kastélyban láttál, a szédítő vadóc, az is te voltál, és akit itt látsz a tükörben, Fülöp, az is te vagy. De nem kell félni, mert Fülöp az, aki itthon lakik, a szédítő vadóc csak néha, látogatóba jön. Nem ő az úr a házban, hanem Fülöp. Érted?

- Értem - felelte Fülöp, és vigyorgott.

És akkortól kezdve tudta, hogy bár a szédítő vadóc időnként megjelenik, de nem ő parancsol, és csak ritkán jár látogatóba.

(Mt 13, 24-43)

A magyar nyelv igen találékony. A népnyelv a konkolyt, amiről az evangéliumban olvastunk, úgy nevezi, hogy szédítő vadóc.

És valóban, a konkolyra is illik néhány dolog, ami erre a szédítő vadócra. Éppúgy jelen van bennünk, mint a jó mag, a búza, és elfojtani igyekszik azt.

De a másik dolog is igaz, hogy a földünk eredetileg búzaföld. A Gazda először a búzát vetette bele. Vagyis Fülöp van otthon, a szédítő vadóc csak később jön. Éjszaka szórja bele az ellenség, de ha nem engedjük elhatalmasodni, csak vendégként van jelen, mert amikor beérik a búza, különválasztják, és a konkolyt olthatatlan tűzön elégetik.