A pipacs és a vándor |
Mesehang |
Volt egyszer egy nagy, színes mező, tele mezei virágokkal, bogarakkal, lepkékkel. Ezen a mezon talán a különféle élőlények békében és egyetértésben éltek volna egymással, ha a pipacs nem lóg ki a sorból. A pipacs ugyanis bulizós típus volt, szerette az éjszakába nyúló mulatságokat, és gyakran adott otthont ilyen mulatozásnak.
Kedvenc időtöltése az volt, hogy maga köré gyűjtötte a méheket. A méhek körüldongták, néha a kelyhéből megszívták magukat a pipacs illatával, és zümmögtek, zümmögtek hangosan. A többi virág meg bogár sokáig tűrte, de gyakran, egyre gyakrabban fordult elő, hogy sötétedés után is folytatódott a buli.
Nyáron aztán, egy szombat éjjel, egészen hajnali kettőig tartott. A méhek zümmögtek, az elcsendesedett éjszakai mezőn ez a zümmögés nagyon hangosan zsongott. A virágok befogták a fülüket. Éjfél után a méhek már annyira teliszívták magukat a pipacs bódító illatával, hogy lehullottak a fűre, és ott hevertek egész hajnalig. Másnap kora hajnalban aztán zúgó fejjel, fejfájással repültek haza a kaptárba.
A pitypang - amelyik ott nőtt közvetlen a pipacs mellett - látta, hogy a pipacs milyen gyűrött. A szirma olyan, mintha egy ember a markába vette és összegyűrte volna. Azt is látta, hogy mennyire elfárad ő ezekben az éjszakai mulatozásokban. De a pitypang sem tudta lehunyni a szemét egész éjjel, mert a közvetlen közelében zajlott a zümmögés és a zenebona. Szeretett volna szólni a pipacsnak, hogy változtasson az életén, de félt is, hogy szomszédja megbántódik, vagy veszekedés lesz a dologból. Úgyhogy inkább nem szólt, hanem csöndben álldogált tovább a pipacs mellett.
Nem így a szamártövis. Az már kora reggel, amikor fölkelt a nap, hangosan veszekedett a pipaccsal:
- Milyen semmirekellő vagy te! A kis bogarak meg a kis bimbózó virágok mit fognak tanulni, ha látják a te életedet?! A méhek itt dorbézoltak egész éjszaka, nem hagytak minket aludni. Jó lenne, ha végre észbe kapnál, és összeszednéd magad! - és mindennek elmondta a pipacsot, alaposan lehordta.
A tücskök hallották a kiabálást, és egyből az egész mezőn ciripelték:
- Hallottátok mi történt? Botrány van, a szamártövis szidja a pipacsot! - és megtudta minden bogár és virág, hogy mi történt az éjszaka a mezőnek azon a fertályán, ahol a pipacs lakott.
A lepkék, a szép, színes szárnyú pillangók a hírekre csak legyintettek:
- Minket voltaképpen nem zavar a dolog. Mi is hallottuk a távoli zenebonát, de elrepültünk a mező másik felére, ott nyugodtan tudtunk aludni. Különben is, a pipacs éljen úgy, ahogy akar, mi is éljük a magunk életét, repkedünk a mező fölött.
Ez volt az az óra, amikor a vándor megérkezett a mezőre. A vállán egy tarisznya lógott, és látni lehetett az arcán, hogy messziről jön, sok országot bejárt.
A vándor leült a mezőn, majd végighevert a füvön, hogy kinyújtóztassa a tagjait, és pont a pipacs mellé feküdt le. Egyből észrevette, hogy a pipacs nagyon rosszkedvű. Meg is kérdezte tőle:
- Mi van veled, pipacs, miért vagy ilyen lehangolt?
A pipacs kedveszegetten válaszolt:
- Engem mindenki utál - és kipakolt.
- A szamártövis is egészen délig szidott engem, szórta a szidalmait a fejemre, és most már az egész mező ezt beszéli. Még a méhek is, akikkel pedig együtt buliztam, most azok is cserbenhagytak. Nincs mellettem senki, itt állok egyedül.
A világot járt ember végighallgatta, majd mesélni kezdett:
- Figyelj rám, pipacs! Amint jöttem a mező felé, a kaptár mellett haladtam el. A méhek azért nem jönnek, mert amikor hajnalban zúgó fejjel hazarepültek, holtfáradtan az egész éjszakán át tartó bulizástól, a királynő megkérdezte tőlük: „Mi történt veletek? Hol az összegyűjtött virágpor? Tudtok-e holnap dolgozni?" Ők pedig csak kóvályogtak, úgyhogy büntetést kaptak, és most a kaptár egyik rekeszébe be vannak zárva. Persze ezt te nem tudhattad, nem látsz el olyan messzire. De nézz csak oda, tőled közvetlenül jobbra! Látod a pitypangot?
A pipacs nézte a pitypangot, és azt kellett látnia, hogy a délelőtt során a pitypang megőszült. Tegnap még szép sárga volt a szirma, ma pedig már tele van ősz bóbitákkal.
- Látod? - kérdezte csöndesen a vándor. - Beleőszült abba, hogy nem merte megmondani neked, mennyire zavarja őt a gyakori éjszakai zenebona.
A pipacs nagyon rosszul érezte magát, kérlelni kezdte hát az utazót: - Kedves vándor, láthatod te is, hogy nekem itt nincs többé maradásom. Szakíts le engem, tegyél a kalapod mellé, és vigyél magaddal!
Az ember a fejét rázta: - Figyelj, pipacs, te nagyon rövid életű virág vagy. Ha én téged leszakítanálak, öt perc alatt elfonnyadnál, és nem virítanának a piros szirmaid a sapkámon. És különben sem megoldás, hogy miután itt összezavartad magad körül az életet, gondolsz egyet és elköltözöl máshová. Itt kell maradnod és meg kell javulnod!
A pipacs gondolkodott, aztán egy sóhajjal beleegyezett:
- Jól van, megpróbálom.
Miután a vándor kipihente magát, továbbindult, intett egyet a pipacsnak, a pipacs pedig visszaintegetett neki. Aztán az idegent lassan elnyelte a messzeség.
(Mt 18,15-20)
„Ha vétkezik ellened felebarátod." - valahogy így kezdődik a mai evangélium, és elmondja, hogy Jézus szerint ilyenkor mit kell tenni.
Mégis, ha körülnézünk a világban, azt látjuk, hogy sok olyan emberi magatartás van, ami ebben az esetben torz utat követ és nem az evangéliumot.
Van a pitypang, a sérült ember, a „bocsánat, hogy élek" típus, aki soha nem mer szólni, mert fél, hogy veszekedés lesz, fél, hogy a másik megbántódik, vagy megorrol, és ezért csöndesen beleőszül abba, hogy a körülötte élők nem törődnek vele.
Van a szamártövis, az érzéketlen erkölcsprédikátor, aki nagyon jól tudja, hogy mi a bűn, és mi az erény. Pontosan látja az erkölcsi kategóriákat, ő maga sohasem keveredne bűnbe. Csak éppen ahhoz nincs érzéke, hogy kinek mit, hogyan kell megmondani. És nem érzi azt, hogy az ítélethozatallal csak elvadítja a helyzetet, és nem a megoldás felé segíti.
Vannak a tücskök, a felszínes, konzummagatartás, akiknél a kommunikáció annyiból áll, hogy a tücsök szócső. A bulvárlapok vagy a szomszédasszony híreit adja tovább a maga igénytelen értelmezésével fűszerezve.
Végül a lepke, az elegáns liberális, aki azt mondja, hogy éljen mindenki úgy, ahogy akar, csak az én köreimet ne zavarja. Egész könnyű életforma, jól lehet a közömbösségünket vagy a kényelmességünket eltakarni vele.
Amit az evangélium mond, az egyáltalán nem könnyű, de talán az egyetlen járható út. Ha vétkezik ellened felebarátod, menj oda, és figyelmeztesd négyszemközt. A Biblia két dolgot mond nekünk, amire érdemes odafigyelni: az egyik az, hogy négyszemközt kezdjed, ne pedig mindenki füle hallatára; a másik pedig az, hogy figyelmeztesd, tehát ne hallgass.
Felnőttségre vezető út ez az evangéliumi tanács. Önmagunk és egymás felnőtté érésében segít, ha általa próbáljuk élni napjainkat..