leo_mesek-98.jpg

A kővé vált királyok

Mesehang
(? MB)


(Kattints!)

 

Egy kis falunak egyik szélső házában lakott egy család: fiatalasszony, férje és egy gyermekük, egy egész kicsi fiú. Ez a család gyakran kirándult hétvégeken, bejárták a környező hegyeket, völgyeket.

Az egyik hétvégén egy kicsit messzebb merészkedtek a falutól, és egy olyan helyre értek, ahol mindent szürke köd borított, és felhők takarták az eget. Barátságtalan, zord hely volt. Végigmentek egy réten, ahol nem nyíltak virágok. Elérkeztek egy tó partjára. A tó halott és csendes volt, nem fickándoztak benne halak. Bementek egy erdőbe, ami nyomasztóan néma volt, nem énekeltek madarak. Elhaladtak egy hegy alatt, aminek nem látták a tetejét, mert felhőbe rejtőzött.

A kisfiú egyre csak kérdezgette:

- Miért ilyen barátságtalan ez a környék? Az édesapja türelemre intette:

- Várj fiam, teszünk még néhány lépést, és látsz majd különösebbet is! Kisvártatva kiértek egy tisztásra. A tisztás is egészen szürke és ködös volt, és a négy sarkán négy kőszobor állt, mindegyik emberalakot mintázott. Háromnak teli zsák volt a vállán, a negyediknek pedig egy lapos, üres zsák.

A kisfiú megállás nélkül kérdezett:

- Mik ezek a szobrok? Ki faragta őket? Mióta állnak itt? Miért állnak itt?

Az édesapja mesélni kezdett neki egy történetet.

Tudod, fiam, ez a négy szobor valaha ember volt. Királyok voltak. Az egyik a mezők királya, a másik az erdőké, a harmadik a hegyeké, és a negyedik a tavak királya. Nagyon zsugori emberek voltak, fösvények, és azt akarták, hogy minél több pénzük legyen abból, hogy nekik erdeik, mezeik, tavaik és hegyeik vannak. Az embereknek megtiltották, hogy ingyen hallgassák a madarak énekét az erdőben, hogy ingyen járjanak a mezőkön és érezzék a virágok illatát, hogy fölmenjenek a hegyekre, és gyönyörködjenek a kilátásban, vagy halat fogjanak a tóból.

Amíg csak kevés pénzt kértek, az emberek meg is adták, de amikor már nagyon sok aranyat kívántak az emberektől, akkor megelégelték. „Mi ugyan nem fogunk fizetni ezeknek a királyoknak." - mondták. És ezentúl akkor jártak arra, amikor a királyok nem látták, úgy hallgatták a madarakat, fogták a halakat. A négy király mégis megtudta, és nagyon mérges lett. Azt mondták: „Ha nem akarnak fizetni az emberek, akkor mi elvesszük tőlük a virágokat, a madarakat, a halakat meg a kilátást".

leo_mesek-98.jpgEgyik este elindultak, és az erdők királya az összes madarat összegyűjtötte és berakta a zsákjába. A mezők királya az összes virágot összegyűjtötte, és berakta a zsákjába. A tavak királya így tett a halakkal. A hegyek királya pedig fogott egy felhőt, és fogta a ködöket, betette a zsákba, fölment a hegycsúcsra, és ott kiengedte. És azóta a hegy csúcsát mindig köd és felhő borítja. Aztán, mint akik jól végezték a dolgukat, elindultak hazafelé, és itt a tisztáson találkoztak. És amikor egymásra néztek, hirtelen mindegyik kővé dermedt. Az erdők királya azóta is itt áll a zsákjában a madarakkal, a mezők királya a zsákjában a virágokkal, a tavak királya a halakkal, és a hegyek királya az üres zsákkal, amiből kiengedte a ködöt és a felhőt.

Apa befejezte a mesélést, s a család hazaindult.

Teltek-múltak az évek, a kisfiú nőtt, növekedett, igazi legény lett belőle, akit elküldtek a városba, azért, hogy megtanuljon igazságot osztani. Ott aztán több évig tanulta, hogy hogyan kell igazságot tenni az emberek között. Amikor befejezte a tanulást, és megkapta a papírt, hogy ő most már igazán érti a mesterségét, akkor hazaindult a falujába.