Aki ismer olyan plébániát, ahol sok gyerek megfordul, jól tudja, hogy elsőáldozás idején megbolydul a méhkas. Izgalom, készülődés, szertartás, próba, vizsga, az első gyónás: mindez együtt zsibong a folyosókon, a hittanteremben.

Azt már viszont kevesebben tudják, hogy ilyenkor Isten országában is nyüzsög a sok őrangyal. Amint a gyerekeknek, nekik is ez az első nagy próbatételük. Az Atya maga köré gyűjti őket, eligazítást tesz nekik, mondván:

- Aztán alaposan odafigyeljetek mindenre! Álljatok készen, hogy ha védenceitek eltévednek az előkészületek nagy forgatagában, segíteni tudjatok nekik a továbbhaladásban. Aki pedig a legnagyobb örömet szerzi a rábízott gyereknek, azt az elsőáldozási ünnepről hazatérve asztalomhoz hívom és lesz nagy lakoma.

Hű, a kis őrangyalok izegtek-mozogtak ám, mindegyik erősen elhatározta, hogy ő lesz az, aki a jutalmat elnyeri. Törték a fejüket erősen, milyen ajándékot készítsenek.

Az egyikük, akit úgy hívtak: kis Gábriel, különösen be volt sózva. Az Atya befejező szavaira oda sem bírt már figyelni, annyira meglódult a fantáziája. A szomszédai összesúgtak mögötte.

- Te nézd csak, Gábriel már megint belelkesedett!

- Valamit ki kellene találnunk, hogy pórul járjon.

-  Figyelj csak, van egy ötletem! Ha beválik, odalent a földön jót szórakozunk.

Az angyal súgott valamit a társának, aki hevesen bólogatott, és fülig ért a szája. Már adta is tovább az „ötletet" a szomszédoknak. Ezalatt a cselszövő benyúlt a szárnya mögötti zsebébe és egy tablettát húzott elő. A kis Gábriel annyira elmerült a gondolataiba, hogy észre sem vette, amint a kis kapszula a kakaós csészéjében landol és lemerül az aljára. Felhajtotta az italt, majd a közös imát követve csomagolni indult. Két napra lemennek a földre, hogy az előkészületekkor és az ünnepen védencük közelében legyenek.

Hosszú sor a folyosón. Gyerekek ülnek a padokon, kezükben kis cetlikkel, és szemlátomást erősen izgulnak. Hja, az első gyónás! A többi se könnyű, de az első...

A cédulákon összeírva amit mondtunk, tettünk, bár nem kellett volna. Le van írva még a bánatima szövege, hogy vészhelyzetben el ne felejtsék.

Az őrangyalok is ott ülnek vagy lebegnek a közelükben, s a kis gyónók fejébe minduntalan visszagyömöszölik a drukk miatt elillanni készülő tudást.

Ebben a pillanatban történt. A kis Gábriel, aki védence, Peti mellett ült a padon, mintegy varázsütésre láthatóvá vált, szakasztott úgy nézett ki, mint egy földi kisfiú a többi között.

- Az a fránya tabletta! - Persze ő arról mit sem tudott, csak az eredményét észlelte, és rettenetesen zavarba jött. Peti meglepődve tekintett rá:

- Hát te ki vagy és hogy kerültél ide? Az előbb itt még nem ült senki! Az őrangyal tátogott, hápogott meg hebegett-habogott:

- Ö... ö... Gábriel vagyok - nyögte ki végül.

- Te is most leszel elsőáldozó? - kérdezte Peti.

Gábriel kínban volt. Őrangyaltársai (csak számára hallhatóan) hahotáztak a jól sikerült tréfa fölötti örömükben.

- Ne izgulj olyan rettenetesen, menni fog ez a gyónás! - biztatta Peti. - Látod, én is egész nyugodt vagyok.

Az átváltozott angyal üldögélt hát és próbált nem izgulni. Tudta már, hogy kibabráltak vele, és lassan föltámadt benne a düh. Próbálta azt sem kimutatni.

A gyerekek pedig fogyatkoztak. Ki-ki elvégezte a gyónását és indult hazafelé, nyomában vígan repkedő őrangyalával. Most Peti került sorra. Gábriel egyedül maradt a folyosón. Múltak a percek.

- Mitévő legyek? - töprengett. - Csak azt tudnám, meddig hat ez a vacakság!

Ekkor újabb rémes dolog történt. A gyóntatószék ajtaja kinyílt, és Petivel együtt a pap is kijött:

- Nincs már több várakozó? - nézett végig a folyosón, majd észrevette Gábrielt.

- Hát te ki vagy? Nem emlékszem rád. Jártál a hittanórákra? Gábriel gubbasztott. Szinte föl sem mert nézni. Az atya kedélyesen megpaskolta a vállát.

- Nem kell úgy remegni, még nem ettem embert. Látod, a többiek is túlélték. Gyere csak be, meglátod, utána megkönnyebbülsz - és betuszkolta a kisangyalt a gyóntató székbe.

- Sikerült a bűneidet összeírnod? - kérdezte óvatosan.

- Nekünk nincsenek bűneink - felelte a megszeppent Gábriel. A pap sóhajtott egyet:

- Tyű - gondolta -, ez nehéz eset lesz!

- Merrefelé laksz? - indított aztán más oldalról. - Kik a szüleid?

- Nekünk szüleink sincsenek - mondta erre a szerencsétlen őrangyal, holott már sejtette, hogy ez a válasz sem könnyíti meg a további beszélgetést. Valóban így történt. De erre már borítsuk a feledés jótékony fátylát, de nem szabad egyből a rosszat feltételezni. - Így hát csak ennyit mondott: - Jöjjön csak fel, szívesen látjuk! Itt hagyunk a plébánián egy üzenetet, hogy a szülei nálunk keressék.

Együtt indultak haza. Petiéknél nagyszerű játékok voltak a gyerekszoba polcain és rejtett szekrényfiókjaiban. Játékok, amik mellett röpült az idő, elsuhant a délután, rájuk esteledett. Már vacsorához ültek, de Gábriel szülei még mindig nem jelentkeztek.

- Nem gondolod, hogy ez mégiscsak furcsa egy kicsit? - kérdezte apa anyától a konyhában, amikor kettesben maradtak. - Nem tűnt még fel otthon náluk, hogy a gyerek hiányzik?

- Magam sem értem - anya elgondolkodva dörzsölte a mosogatóronggyal a már régen tiszta bögrét -, a plébánián sem jelentkezett senki. Aludjon itt a gyerek, holnap úgyis vasárnap, elsőáldozás, ott a templomban csak kiderül minden.

-  Nem tiszta dolog ez, én mondom neked - ingatta a fejét apa. Talán már a rendőrség is keresi a kis gézengúzt.

Odabent a gyerekszobában nagy kártyacsata folyt. De valahogy egyre fogyott a lelkesedés. Peti egyszer csak lerakta a lapjait a szőnyegre.

- Hagyjuk abba! - szólt. - Aludni kellene.

Gábriel - aki látható alakban sem szűnt meg őrangyal lenni - fölkapta a fejét. Peti szavaiból szomorúság szivárgott felé.

- Baj van? - kérdezte csöndesen.

- Á, semmi - legyintett a másik. - Csak izé... - és ült sírásra görbült szájjal.

Gábriel hallgatott. Nézte a kezében levő piros Ferrarit, Peti kedvenc lapját.

- Csak az - bökte ki Peti -, hogy apa nem akar holnap eljönni. Azt mondta, hogy kényelmetlenül érezné magát; azt sem tudja, mikor kell leülni meg felállni, meg mikor mire mit kell válaszolni, így hát ő majd itthon megfőzi az ebédet. Anya próbálta rábeszélni, hogy ez az egész család ünnepe, meg hátha hall valamit Jézusról, ami esetleg tetszik neki.. Á, hiába... Csak rázta a fejét, hogy nem és nem... - és itt elfogyott az erő, Peti pityeregni kezdett.

Gábriel arcára piros foltok ültek ki.

- Várj itt! - mondta. - Majd én beszélek a fejével! Kiment a konyhába. A szülők meglepetten néztek rá.

- No, itt a kis elveszett bárány! - szólt kesernyés mosollyal apa. - Eszedbe jutott már, hogy hol laknak a szüleid?

- Nekem nincsenek szüleim, mert én angyal vagyok, a Peti őrangyala, és csak azt akarom mondani, hogy a Peti most odabent sír, mert maga nem akar elmenni az elsőáldozásra, ami pedig neki nagyon fontos, mert ünnep, és sokat készült rá, és egyáltalán nem mindegy, hogy az édesapja mellette ül-e a padon, vagy pedig ebédet főz otthon! - darálta le egy szuszra Gábriel.

Most apa arcára ültek ki a piros foltok:

- No nézd csak, az elveszett gyerek, akiért senki sem jelentkezik, akinek a szülei még csak annyi fáradságot sem vesznek, hogy keresni kezdjék, angyalt játszik! És hogy tudod ezt az elképesztő mesét valahogy hihetőbbé tenni? Nem látom, hogy szárnyaid lennének, kisangyal! -Igen, mert a...- hadarta a kis Gábriel, de tovább nem jutott. Megszűnt a tabletta hatása, és ő visszanyerte láthatatlanságát.

A szülők elsápadtak. Anya megkapaszkodott a szék karfájában. Apa nyelt egyet. Jó egy percen át csak a falióra ketyegése hallatszott. Aztán az asszony ennyit szólt:

- Talán be kellene néznünk a fiunkhoz. A férje bólintott.

- Menjünk, vigasztaljuk meg! - és magukban még mindig a történteken gondolkodva elindultak Peti szobája felé.

Zsúfolásig telt templom, fehér ruhába öltözött lányok, a fiúk kis öltönyben, itt-ott egy-egy csokornyakkendő is villan a fehér ingeken. A szertartás elkezdődött.

Angyalok lebegnek a légtérben láthatatlanul, védenceik feje fölött. Közöttük egy különösen ragyogó arccal. A kis Gábriel pimaszul fürkészi társai tekintetét:

- Velem akartatok kiszúrni, pupákok? Nos, kinek sikerült a legnagyobb örömet szerezni? Kit hív meg az Úr ünnepi ebédre a mennyei trónterem asztalához?

Peti ott ült az egyik padban, mellette a szülei. Apa is eljött, és szinte észre sem lehetett venni, hogy egy fél pillanattal mindig később állt fel vagy ült le, mint a többiek.