Élt egyszer egy csillagász, aki nagyon kíváncsi ember volt, szeretett volna egy olyan nagy távcsövet, amivel a legtávolabbi bolygókat, csillagokat is látni lehet. Évekig dolgozott ezen, csiszolgatta a lencséket, kísérletezett. Egy idő után sikerült olyan távcsövet készítenie, ami a Hold minden apró részletét megmutatta. Ráirányította a Holdra, és gyönyörködve nézte kráterekkel borított sivatagát.

- Itt az ideje továbblépnem - gondolta büszkén. - A Holdat már látom, szeretném látni a Jupitert meg a távolabbi bolygókat!

Tovább kísérletezett, megépített egy még tökéletesebb messze-látót. Ahogy beletekintett, olyan közelinek látta a naprendszer bolygóit, mintha karnyújtásnyira lettek volna. Megszámolta a Jupiter holdjait, lenyűgözve nézte a Szaturnusz fényes gyűrűjét.

- Ez már valami! - gondolta. - De az lenne az igazi, hogyha az egész Univerzumot beláthatnám!

Ismét munkához látott, és egy olyan távcsövet épített, amit ha ráirányított az égre, azt is képes volt meglátni, hogy a Tejútrendszer legtávolabbi csillagának legkülső bolygóján egy hangya húzza az egyik lábát, mert kificamodott a bokája.

Ekkor a csillagász így szólt:

- Most már mindent látok, amit a térben látni lehet, de én a jövőbe is szeretnék belelátni. Az az igazi! Látni szeretném, hogy milyen lesz a világvége. De hogyan lehet olyan távcsövet készíteni, ami előtt feltárul a jövő?

Törte a fejét, törte, és egyszer csak egy egészen bolondos ötlete támadt.

- Előveszem a kis színházi látcsövemet, elmegyek egy múzeumba, ahol a múlt összegyűjtött emlékeit láthatom. Megfordítva belenézek a távcsőbe, nézem a múltat, elképzelem, hogy milyen lehetett a világ akkoriban. Utána hazamegyek, megfordítom a látcsövet, és akkor a jövőbe fogok látni.

El is ment egy múzeumba, ahol mindenféle lovagi páncélok meg fegyverek voltak kiállítva. Megállt az egyik üveg előtt, elővette a kis távcsövet, és fordítva belenézett. A tárgyak most nem nagyobbnak tűntek, és nem közelebb látszottak, hanem eltávolodtak és kicsinyítve tűntek a szemébe. Felismert egy kopját, amivel régen a lovagok harcoltak, és egy sisakot.

Ábrándozni kezdett, és megelevenedett előtte a középkor, amint a harcosok ülnek a lovaikon, és lovagi tornákon, bajvívások alkalmával bátran küzdenek egymással.

Amikor kiment a múzeumból, mégsem volt igazán elégedett.

- Ez még nem volt olyan távoli múlt, csak a középkor, egy kicsit tovább lépek. Megnézem az őslényeket, a dinoszauruszokat.

Elment a Természettudományi Múzeumba, ahol mindenféle ősállatok voltak kiállítva. Ott is elővette a távcsövet és megfordítva belenézett. Megnézte a dinoszauruszt, a tyrannoszauruszt és még sok ilyen kacifántos nevű őslényt.

Végül elégedetten bólintott:

- Most már a földi élet kezdeteit láttam, biztosan látni fogom a végét is.

Hazament, leült a karosszékbe, az ablak felé fordította a látcsövet és a helyes irányban tartva belenézett.

- Most megláthatom a jövőt - gondolta izgatottan -, a világ végét!

Annak ellenére, hogy nagyon hitt saját ötletében, maga is meglepődött, mert egy nagy teret látott maga előtt, és a téren fehér ruhás angyalok seregét. Egyből gyorsabban kezdett verni a szíve. Nemsokára a nagy térre emberek sokasága vonult be. Korábban csak a futball-stadionokban látott ennyi embert együtt.

- Ez az utolsó ítélet lesz - gondolta elsápadva.

Aztán megjött valaki egyszerű fehér ruhában, szakálla volt.

- Itt van Jézus, másodszor is eljött! - tapadt a lencsére lenyűgözve a csillagász.

A szavakat nem hallotta, de látta, hogy Jézus mond valamit, és az angyalok két csoportra osztják az embereket. Jobb oldalra meg bal oldalra. És akik a jobb oldalra kerültek, nagyon örülnek, mosolyognak, és ott vannak körülöttük az angyalok. Akik pedig a bal oldalra kerültek, keserű képpel, reszketve állnak. Ott vannak körülöttük az ördögök, rájuk terítenek egy fekete köpenyt, és vasvillával szurkálják őket.

Nézte, nézte a csillagász az utolsó ítéletet, és egyszer csak azt látta, hogy a bal oldali embercsoportban, akikre fekete palástot terítettek, ott áll a fia is. Ott sír, és közben szurkálják az ördögök. Nagyon megijedt és elszomorodott.

- Az én fiam az utolsó ítéletkor a bal oldalra fog kerülni?

Letette a látcsövet, és mélyet sóhajtott. Úgy érezte, most friss levegőre van szüksége. Odalépett az ablakhoz, kinyitotta, és megtörölte verejtékező homlokát. Kinézett az ablakon, és kacagni kezdett. Teljes szívből, megkönnyebbülten nevetett. A házával szemközti domboldalon szabadtéri színielőadásra próbált egy csoport, az utolsó ítéletet játszották el.

Eszébe jutott, hogy a fia két nappal azelőtt újságolta, hogy ő is kapott egy kis szerepet a darabban, de azt nem volt hajlandó elárulni, miféle szerepet. S bár még mindig ott látta a fiát, amint szurkálják az ördögök, de tudta, hogy mindez csak játék, gyermeke is, az ördög is csak egy színész.

Megfogta a látcsövet, föltette a legmagasabb polcra ezekkel a szavakkal:

- Az biztos, hogy én soha többé nem akarok a jövőbe látni!

(Lk21,5-19)

Mi, emberek kíváncsiak vagyunk, sokan szeretnénk a jövőbe látni. Jézustól is többen kérdezgetik a mai evangéliumban:

- Mikor következik be mindez? Mikor jössz el újra? Mikor lesz az utolsó ítélet?

Jézus itt ugyan csak Jeruzsálem pusztulásáról beszél, de amit mond, azt az utolsó ítélet előjeleiként is szoktuk értelmezni. Háromféle dolgot említ: háborút, földrengést és különös égi tüneményeket.

Én ebben a jézusi jövendölésben valami csöndes iróniát érzek. Úgy, ahogy a csillagász azt hitte, hogy látcsöve a jövőt mutatja, és valójában kiderült, hogy a jelent nézte vele — én azt hiszem, hogy a Jézus által említett jelek is minden században felbukkannak. Amikor Jézus háborúkról, földrengésekről és üstökösfélékről beszél, akkor az a kérdés rejtőzhet mögötte:

- Észreveszi-e valaki, hogy ezek az emberi történelemben újra meg újra ismétlődő jelek?

E tanítás hátterében talán az rejlik, hogy ne kutassuk azt, amiről a Biblia így tanít: „Azt a napot és órát azonban nem tudja senki, még az ég angyalai sem, csak az Atya" (Mt 24,36) vagy „Ami túl nehéz neked, azt ne kutasd, és ami erődön felül van, azt ne vizsgáld. Amit előírtak neked, azzal törődj, ami el van rejtve, azért ne bajlódj. Amihez kevés az erőd, azzal ne kínlódjál; olyan tanítást kaptál, amely meghaladja az ember értelmét." (Sir 3,21-23)