Játszótéren voltak a gyerekek a szüleikkel. A szülők jó barátok voltak, de már régóta nem találkoztak egymással. Látták, hogy a gyerekek olyan jól eljátszanak a hintán, a mászókán meg a mérleghintán, hogy ők egy kicsit félrevonulhatnak beszélgetni. De mielőtt elindultak volna, odamentek a gyerekekhez, akik egy nagy csoportban játszottak. Azt mondták nekik:

- Figyeljetek! Mi most egy félórára elmegyünk, és szeretnénk, ha addig jól viselkednétek. Vigyázzatok, ne sarazzátok össze a ruhátokat, maradjatok tiszták, aztán ne verekedjetek, meg semmi olyat ne játsszatok, amiből baleset lehet! Aki a legjobb közületek, jutalmat kap, egy nagy adag fagylaltot.

A gyerekek nagyon örültek, megígértek mindent, és amikor a szülők elmentek, lelkesen belevetették magukat a játékba. Az első játékot, a fogócskát rövid idő után megunták, és összeültek megtárgyalni, hogy mitévők legyenek.

Volt köztük egy idősebb fiú, úgy hívták, Jóska. Ez a Jóska nagyon pályázott a fagylaltra. Igyekezett, hogy nagyon jó legyen. De azt kellett látnia, hogy a többiek is nagyon jók, úgyhogy arra gondolt, csőbe kellene húzni őket, hogy valami rossz fát tegyenek a tűzre, és akkor egyedül ő marad esélyes a fagylaltra. Látta azt, hogy mivel elég sok eső esett az előző napokon, a homokozó tele van tócsákkal, meg nem is csak homok volt benne, hanem az alján agyagos föld is, ami nagyon be tudja fogni az ember kezét meg a ruháját. Ezért így szólt a kisebbekhez:

-  Figyeljetek rám! Építsünk várat a homokozóban! Én leszek a mérnök, aki irányítja a munkát, ti pedig a kőművesek, akik felhúzzátok a falakat.

A gyerekek nem láttak át a ravaszságon, csak azt érezték, hogy várat építeni homokból meg agyagból, az nagyszerű játék. Úgyhogy nyomukban és tovább rendelkezett:

- Ne csak úgy összevissza, majd elmondom, hogy mit hová kell építeni - és előállt a tervvel.

A gyerekek dagasztani kezdték az agyagot, építették a falakat, és egy egészen káprázatos vár kezdett épülni. Jóska pedig a homokozó melletti padról figyelte őket. Osztogatta az utasításokat, és magában lopva azon vigyorgott, hogy most már az összes apróság egyre sárosabb és agyagosabb, és ő fogja megkapni a fagylaltot.

Miközben a képzelete a fagylalt körül járt, egyre kevésbé figyelt az építkezésre, ahol az egyik gyerek arra gondolt, hogy a várat valahogy meg kéne védeni, ha már ilyen jól fölépítették. Ő ás majd egy nagy vermet az egyik oldalon, és betakarja fákkal meg levelekkel, hogy ne lehessen látni. És ha jön egy ellenség, aki le akarja rombolni a várat, akkor az beleesik a verembe.

Úgyhogy amíg a többiek bástyákat építettek, díszes kapukat meg vizesárkot, addig ő egy mély vermet ásott. A szomszédos fűzfához szaladt, tépett róla néhány leveles ágat és lefedte vele a verem száját. A végén a tetejére még egy kis homokot hintett: így aztán az ellenség, ha netán jönni akarna, még csak nem is sejtheti, hogy ott egy kelepce lapul.

Ekkor tűntek fel valahol a tér végén a szüleik. Ahogy közeledtek, fokozatosan hervadt le az arcukról a vidámság.

- Hát hogy néztek ti ki? - kérdezték elszörnyedve. - Meg sem ismerjük, hogy melyikünknek ki a gyereke. Először meg kell fürdetni az egész társaságot, akkor derül csak ki, hogy ki kicsoda.

Jóska elébük állt és elmondta időközben kitervelt mondatait:

- Én megpróbáltam szólni nekik, hogy vigyázzanak a ruhájukra, de ezek úgy belevetették magukat a várépítésbe, hogy nem tudtam mit tenni.

A mit sem sejtő szülők megdicsérték Jóskát:

- A te ruhád valóban szép tiszta, tessék, itt a fagylalt! Jóska büszkén nyalta a fagylaltot.

- Kis pupákok - gondolta --, jól kifogtam rajtatok!

Persze a gyerekek is érezték, hogy jól be lettek húzva a csőbe, és méltatlankodtak:

- Jóska találta ki az egészet, ő mondta, hogy építsünk várat! - de ez már hatástalan volt. Ők voltak a fejük búbjáig agyagosak, ezen már nem lehetett változtatni.

Jóska pedig úgy gondolta, hogy még egyszer utoljára megmutatja, hogy ő milyen nagylegény. Ott volt a biciklije az egyik padhoz támasztva. Felült rá, és elindult a vár felé. Gondolta, hogy úgy tesz, mintha rá akarna hajtani a felépített agyagvárra, de majd az utolsó pillanatban félrerántja a kormányt, és ügyesen kikerüli. Csak arról nem tudott, hogy ott lapul a kiásott és fűzfaágakkal lefedett verem, így aztán vadul belehajtott. A bicikli első kereke leblokkolt, Jóska pedig klasszikus ívben átrepült a kormány fölött, kezében a fagylalttal, rá az agyagvárra, úgyhogy ő is tetőtől talpig agyagos lett. A várárokban pedig, ahol időközben összegyűlt a víz, ott úszott a tölcsér a három gombóc fagylalttal.

A gyerekek nem kis derűvel szemlélték, hogyan járt pórul az, aki kitalálta ezt az egész játékot, és úgy intézte, hogy ők ilyen agyagosak és sárosak legyenek.

„Kívülről semmi sem kerülhet be az emberbe, ami beszennyezhetné. Hanem ami belőle származik, az teszi az embert tisztátalanná." (Mk 7,14—16)