SAPKAJÁTÉK

 

 

Minél többen játsszuk, annál jobb. Több sapka kell hozzá, lehetőleg nem túl puha, hogy jól a fejbe lehessen csapni.

Két csapatot alakítunk, és kiolvasunk egy vezénylőt.

A két csapat szembeáll egymással olyan távolságra, hogy a szemben levő fejét kényelmesen elérje.

A vezénylő a sor egyik végére áll, nála vannak a tartalék sapkák, a so­rok másik szélén álló két játékos fejére tesz egy-egy sapkát. A vezénylő elkiáltja magát: „Most!" Majd vezényel: „Egy, kettő, három, négy, te kis sapka, hová mégy? Öt, hat, hét, nyolc" stb. A vezénylés ritmusára a sapkás játékosok a mellettük álló fejébe nyomják a sapkát. (A saját sorukban megy a sapka fejről fejre.) Mikor az egyik sapka elérkezik a ve­zénylőhöz, az felkiált: „Állj!" Ekkor már nem szabad a sapkához nyúlni, ott marad, ahol a vezényszó érte.

A vezénylő újra kiált: „Kettes!" A sapkák ismét elindulnak, de most a szemben levő fejre. Az a sorban álló szomszédjára rakja, az megint a szemben levőre. Vagyis egyszer szembe, azután oldalt, s megint szembe kerül a sapka. A lemaradt sapkának előbb ki kell érnie oldalt a sor végére, s utána mehet szembe. A vezénylő vezényel („Egy, kettő" stb.) és figyelj hogy a sapkák a helyes úton menjenek. Majd kényelmesen elindul az egyik sor háta mögött, és az egyik játékos fejébe csap egy pótsapkát. A játékosnak rögtön tovább kell adnia, mégpedig abba az irányba amelybe a sora éppen halad. Vagyis most már három sapka vándorol. Ám a vezénylő ütemes vezénylés közben továbbsétál, a másik sor mögé, ott is elhelyez egy pótsapkát. A pótsapkás játékos rögtön továbbadja, abba az irányba, amerre a sora halad. Most már négy sapka vándorol. Ha közben a vezénylő az egyik sor végére áll, megváltoztathatja a sapkaadogatást: újra „Egyes!"-t kiált (egy sorban, oldalt mennek a sapkák), vagy „Kettes !"-t, s akkor szemben, oldalt szembe vándorolnak a pótsapkák is. Előfordulhat, hogy valakinek éppen két sapkát csapnak a fejébe. Akkor ez a játékos az egyik sapkát menetirányba, a másikat meg visszafele adja. Ha három sapkát kap, akkor az elsőt menetirányba, a másodikat visszafele, a harmadikat szembe. Ha négyet, akkor a negyediket visszafele. De mindig a ritmusra csapjuk egymás fejébe a sapkát!

A vezénylő annyi pótsapkát is útjára bocsáthat, hogy a két sor folyamatos köszönőemberré válik, de vigyáznia kell a ritmusra, a számolásra, hogy mindenki egyszerre csinálja! Ha összezavarodik a ritmus, állj-t vezényel, és újraindítja a sapkatovábbítást.

Mikor már minden pótsapkát kiosztott, ügyesen visszaszedheti őket. Például szorosan a sor végére áll, s ő is kap egy sapkát a fejére, ellep vele, a másik sor végére áll, és ott is kivár egy sapkát. Ha éppen szembeadogatják, belép a sor közé, s tartja a fejét. így szépen összegyűjtögetheti a sapkákat, akár mindet is. Vagy még egyszer útnak indíthatja a pótsapkákat.

Ha vigyázunk a ritmusra, jókat köszöngethetünk a sapkákkal!

Az új játékhoz új vezénylőt olvasunk ki. (A vezénylő ügyességétől függ, hogy vidám és döccenőmentes lesz-e a játék!)