PINCÉRISKOLA

 

 

Nem is képzelitek, milyen ügyesnek kell lennie egy pincérnek! Ebben a játékban ízelítőt kapunk belőle.

Két vagy több csapatot alakítunk. Minden csapat meghúzza az indulóvonalát. A vonaltól húsz lépesre rajzolunk egy kört, vagy leteszünk egy-egy széket.

Kell a játékhoz csapatonként egy pohár, egy tányér (lehetőleg műanyag, hiszen még csak most  gyakoroljuk a pincérséget!), egy félméteres bot, egy kis labda. Meg egy vödör víz.

A csapatok felállnak az indulóvonalnál. Minden csapatból háromra két játékos indul. Az egyik tenyerén tartja a tányért, azon van a labda. Elindulnak egymás mellett, de míg a székig érnek, háromszor át kell adniuk egymásnak a tányért. (Egyszer oda, egyszer vissza, egyszer oda.) A székre leteszik, a másik felveszi, s indulnak vissza. (Ha körünk van, a körbe kell letenni.) Visszafele is háromszor át kell adniuk egymásnak a tányért. Ha a labda leesik, a tányért vivő megáll, a másik a labdáért megy, visszateszi, s csak ekkor indulhatnak tovább. A vonalhoz visszaérve megérintik következő játékost, aki, teli vizespohárral a kezében, elindul. A székig háromszor át kell tennie egyik kezéből a másikba (jobb-bal-jobb!), széknél leteszi, felveszi, s indul vissza. Megérinti a következő játékost aki a botot a jobb hóna alá szorítja, és a jobb kezében tartja a tányért melyen labda is van. A székhez érve leteszi a botot és a tányért a labdával, majd a bal hóna alá szorítja a botot, s a bal tenyerébe veszi a tányért. (Ha elejti a botot, vagy leesik a labda, felveszi, s onnan megy tovább, ahol leejtette.) Ha többen vagyunk, akkor most újra a két játékos megy a tányérral, de most botot is visznek a hónuk alatt, s botot-tányért-labdát cserélgetnek. Az a csapat nyer, amelyiknek utolsó játékosa hamarább visszaért. (Ha a vizet kilötyögteti, visszamegy vízért, s újra megfutja a távot!)