EGYENSÚLYOZÓ MŰVÉSZEK

 

 

Mi vagyunk azok, természetesen, mindjárt be is lehet bizonyítani! Két vagy több csapatot alakítunk, mindegyik meghúzza az indulóvonalát, A kapitányok ellépkednek vagy húsz lépést, ott húznak egy-egy kört, vagy letesznek egy-egy széket.

Minden csapatnak kell két bot (seprűnyél), két pingpongütő, két labda. Egy labdát, botot, pingpongütőt az indulóvonalnál tartunk, a többit a körbe (vagy a székre) tesszük.

Felállnak a csapatok, az első játékos „három"-ra a tenyerébe teszi a bo­tot, s egyensúlyozva elindul. Ha elejti, meg kell állnia, s csak akkor mehet tovább, ha ismét a tenyerén van a bot.

A körhöz érve beleteszi a botot, gyorsan felragadja az ütőt, ráteszi a labdát, és indul visszafelé. A vonalnál megérinti a következő játékost, aki kezében az ütővel, rajta a labdával már várja. Ő az ütővel megy a körig, ott leteszi, s felveszi a tenyerébe a botot, a vonalnál a következő ismét ütővel-labdával indul érintés után.

Vagyis úgy váltunk, hogy mással indulunk, és mással érkezünk! Az a csapat nyer, amelyiknek utolsó játékosa hamarább visszaért az induló vonalhoz. (Ha a labda leesik s elgurul, érte kell menni, de onnan kell újra indulni, ahol leesett!)

Az új játékhoz új csapatokat választunk.