BIKÁZÁS

 

 

Kell hozzá öt lapos kavics (vagy barackmag). A játékosok kör alakban ülnek, kicsit távol, hogy ne zavarják egymást. Kiolvassák, ki kezdje a dobást.

Az első játékos fél kézzel feldobja az öt kavicsot a levegőbe, kézháttal alányúl, s igyekszik elkapni őket. Majd a többi játékos is sorban feldobja a kavicsot, kézháttal elkapja. (Mindig ugyanazzal a kézzel játsszunk!) Akinek a legtöbb kavics maradt a keze fején, az kezdi az iskolát.

Az iskolának hét fokozata van:

Egyes: Az öt kavics közül négyet a földre teszünk a kezünk ügyébe. Egyet feldobunk a levegőbe, míg ez fent van, a másodikat is felkapjuk a földről, s elkapjuk a zuhanót is. Majd az egyik kavicsot félretesszük. Ismét feldobunk egy kavicsot, közben a másikat felvesszük. Végül mindet felszedjük a földről.

Kettes: Ha hiba nélkül végigcsináltuk az egyes fokozatot, akkor a földre tett kavicsokat - egy kavics feldobása közben - párosával szedjük fel. (Egy a levegőben, kettőt felmarkolunk, elkapjuk a fent levőt. Kettőt félreteszünk, újból feldobunk egyet, a másik kettőt felmarkoljuk, elkapjuk a fent levőt.)

Hármas: Egy kavicsot feldobunk, és először hármat markolunk fel a földről, elkapjuk a zuhanót, félretesszük a hármat. Újra feldobunk egyet, felmarkolunk hármat, s elkapjuk a fent levőt.

Négyes: Egy kavicsot feldobunk, négyet felmarkolunk a földről, s elkapjuk a levegőből leesőt.

Ötös: Egyet feldobunk, egyet felmarkolunk, elkapjuk a zuhanót, de nem tesszük félre az elsőt, hanem a markunkban tartjuk. Majd ismét egyet feldobunk, egyet felmarkolunk, elkapjuk a zuhanót, s mind a három kavics a markunkban marad. Vagyis egyenként felszedjük mindet, de közben egyet sem rakunk le. A markunkban tartjuk a kavicsokat, úgy dobunk, markolunk, kapunk!

Hatos: Egyet a levegőbe dobunk, egyet felmarkolunk, elkapjuk a levegőben levőt, újra feldobjuk, s a másikat a kezünk ügyébe lerakjuk, elkapjuk a zuhanót. Mind a négy kavicsot felvesszük így - dobunk, markolunk, kapunk, dobunk, kezünk ügyébe rakjuk. S a végén dobás után mind a négy kavicsot felmarkoljuk, s elkapjuk a levegőben levőt.

Hetes: Egyet a levegőbe dobunk, egyet felmarkolunk, s a levegőben levőt felülről lefelé kapjuk el! (Ezt a felülről való elkapást  „kapellósnak" nevezik.) Elkapás után egyet félreteszünk. Egyet újra feldobunk, egyet felmarkolunk, s felülről lefele elkapjuk a levegőben levőt, egyet félreteszünk, így szedjük fel mind a négy kavicsot.

Ez tehát a hét iskola. Minden iskolát sorban végigcsinálunk. Először körben mindenki az egyest, majd a kettest és így tovább. Aki elhibázza, kiáll, megy tovább a sor. Az új körben ott folytatja, ahol elhibázta. Ha a kettesnél, akkor a kettestől! A többiek ugyan már a hármast csinálják, de reménykedhetik, hogy utoléri a társait, hiszen más is elronthatja!)

Az nyer, aki hamarább kijárja a hét iskolát!