IPI-APACS

Olyan helyen játsszuk, ahol lehetőség van az elbújásra. Kiválasztjuk a hunyófát (falat vagy követ, olyasmit, amit ütögetni lehet).

Azután kiolvassuk az első hunyót. A hunyó a fának támasztja a homlokát, behunyja a szemét, és hangosan számol: Tíz, húsz, harminc... stb. (Hogy meddig számol, az attól függ, milyen a terep. Egyszer százig vagy kétszer százig stb.)

Mikor a hunyó befejezte a számolást, még mindig a falnak fordulva kiáltja: „Aki bújt, aki nem bújt, megyek!"

A számolás alatt a játékosok elbújnak, mégpedig úgy, hogy szükség esetén elérhessék a hunyófát. (Nem jó pl. gödörbe kuporodni vagy fára mászni, mert onnan nehéz elfutni.)

A hunyó óvatosan keresgél, el-eltávolodik a hunyófától, de vigyáz, hogy ő érjen oda előbb. Ha valakinek megpillantja a feje búbját, rohan a hunyófához apacsolni, s leüti. Ipi-apacs, egy, kettő, három! Majd han­gosan hozzáteszi: „Jóska a bokorban!"

Ha valóban Jóska van a bokorban, akkor elő kell jönnie, le van apacsolva. De ha téves, akkor cseréptörés van! Vagyis aki a bokorban lapult, elkiáltja magát: cseréptörés! És nyugodtan előjön, mert már nem apacsolhatják le, és ő sem apacsolhat.

A hunyó tovább fürkész, arrébb-arrébb megy. Ilyenkor kell kihasználni az alkalmat, búvóhelyünkről a hunyófához rohanni és apacsolni: „Ipi-apacs, egy, kettő, három, megvan a hunyó!" Ha a hunyó ér oda előbb, ő apacsol ki minket.

Az lesz a következő hunyó, akit először leapacsoltak, de a hunyónak ettől függetlenül mindenkit fel kell kutatnia. Ha a hunyó senkit se tud leapacsolni, illetve cseréptörés van, akkor ő marad a hunyó.