FÉLLÁBAS LÖKŐ

 

 

Bemelegítőnek játszhatjuk annyian, ahányan vagyunk. Az egyik játékos elkiáltja magát: „Féllábas lökő!" Erre mindenki gyorsan fél lábra áll, mellén összefonja a két kezét, s kiszemel magának egy játékost, nekilódul, és fél vállával meglöki. Ha a játékos leteszi a másik lábát is, meg kell állnia, kiesett a lökdösésből.

Tovább vadásznak egymásra a játékosok, persze az is kibillenhet az egyensúlyából, aki lök, ekkor ő marad egy helyben.

Lehet ketten is támadni, de a megtámadott is védekezhet, hirtelen elugrik közülük, vagy éppen ellenkezőleg: megtartatja magát a két lökővel szemben.

Mikor már csak két féllábas lökő maradt, egymás közt döntik el, hogy ki a győztes, óvatosan kerülgetik egymást, majd lecsapnak az alkalmas pillanatban. Persze ha közben az egyik elfáradt, és letette a lábát, már el is vesztette a versenyt!

A lábat különben lehet cserélgetni is, de csak ugorva! Mert akinek csak egy pillanatig is lent van mindkét lába, az kiesett. Csalással ne rontsuk el a játékot, emellett figyelik is egymást a játékosok, s szólnak, ha valaki letette a lábát.

Ha van még erőnk, kezdhetünk egy másik féllábas lökőst.

Játszhatjuk csapatban is, két csoportot alakítunk, csapatkapitányt választunk, a kapitányok alakítják ki a „haditervet", a taktikát: vagy egyenként lökődünk, vagy megindul az egész csapat. Játszhatunk időhúzásra is, hogy az ellenfél hamarabb elfárad és leteszi a lábát. Amelyik csapat kilöki a másikat, győz.