FÖLD ALATTI LABDA

 

 

Kiolvassuk a két gurítót. A többi játékos oszlopban, könyöktávolságra, széles terpeszben egymás mögé áll. Az egyik gurító a sor hátuljára megy, leguggol, és a lábak közt elindítja a labdát. A másik a sor elejéről visszagurítja.

A játékosok a bal lábukkal elfoghatják a labdát (ráteszik a lábukat, elébe tartják), akinek ez sikerül, helyet cserél a gurítóval. Ha senki se csípte el a labdát, az első gurító visszaküldi. (Mindig azzal a gurítóval kell helyet cserélni, aki éppen soros volt.)

A gurítók hangosan számolják a labdaindítást (egy oda, kettő vissza stb.), ha öt gurítás alatt senki se csípte el a labdát, a gurítók büntetőmozdulatokat vezényelnek. Pl. „Fél láb!" - mondja a hátsó gurító. Ekkor a sorban állók egymás vállára teszik a kezüket, s fél lábra állnak. Fél láb közben is el lehet csípni a labdát, s aki elfogta, helyet cserél a gurítóval, aki beáll a sorba, s rá is vonatkozik a következő büntető mozdulat. Mert az első gurító meg pl. ezt mondja: „Törzsdöntés!" Mindenki előrehajol az előtte levő hátára. Az első gurító gurít, most is el lehet csípni a labdát, de csak a bal lábbal!

Büntetés után újra számolni kezdenek a gurítók.

(A gurítók figyeljék a labda útját és azt is, hogy kinek a lába állította meg a labdát, hogy ne legyen vita! A megállítás akkor is számít, ha a labda elgurult. Lényeg az, hogy ne menjen végig a soron.)