LÓRUM

 

 

Négyen játsszuk egy csomag magyar kártyával. (Ász, tízes, király stb.) Az osztó kever, s egyesével jobbra kiosztja a lapot, mindenkinek 8-at. Az első hív, tehetünk rá azonos színűt, vagy ha nincs, más színűt. A négy lapot az viszi el, aki az első lap színéből a legnagyobbat tette rá!

A lórum a következő sorozatokból áll:

1. Ütésfogás: Minden ütést meg kell szerezni, vagy egyet sem! (Ha meg akarjuk szerezni, és lapunk is van hozzá, úgy kell ügyeskedni, hogy az ütő nagy lapokat - ász, tízes, király stb. sorrendben ütünk - jókor kell rátenni, ugye, mert az induló szín legnagyobb lapjával visszük a négy kártyát! Ha nem akarunk ütni, akkor meg el kell dobálni idegen szí­nekbe a nagy lapjainkat.) Ha mindet ütöttük, játékosonként három pontot kapunk (9-et). Ha egyet se ütöttünk, akkor annyi pontot kapunk mindegyik játékostól, amennyi ütése volt! (Ha két ütése, két pontot, ha egy sem, egyet sem. Na most, amikor nyerünk, a többiek vesztenek, vagyis tőlük le kell vonni, világos.)

Újra osztunk, s jön a:

2. Pirosfogás: Minden píros lapot megszerzünk, vagy egyet sem. (A megszerzésnél itt is a nagy lapokra kell vigyáznunk, meg arra, hogy a négy kártya között van-e egyáltalán piros. Ha nem akarunk szerezni, nem ütünk!) Ha megszereztük az összes piros lapot, minden játékostól kapunk három pontot. Ha egy pirosunk sincs, akkor minden játékostól annyi pontot kapunk, ahány ütése volt!

Újra osztunk, s most jön a:

3. Felsőfogás: Minden felsőt megszerzünk, vagy egyiket sem! Ha meg­szereztük mind a négyet, akkor minden játékostól 10-10 pontot kapunk! És ugyanennyit (10) kapunk, ha egy felsőnk sincs!

Újra osztunk, s jön a:

4. Piros király: Akihez a píros király kerül, 3-3 pontot ad minden játékosnak. Vagyis veszít 9 pontot. Ügyeljünk tehát, hogy ne kerüljön hozzánk a piros király!

Újra osztunk, s jön az:

5. Utolsó előtti ütés: Aki utolsó előttinek üt (vagyis a hetedik négy kártyát), minden játékosnak ad három pontot. Összesen 9-et. Vigyázzunk az utolsó előtti partinál, lehetőleg már előbb szabaduljunk meg a nagy lapoktól!

Újra osztunk, és következik a:

6. Szőrös majom: A kiosztott nyolc lapot nem nézhetjük meg, hanem háttal felfele egymásra rakjuk. A hívó egyet levesz, és felfordítva középre teszi. A többi is levesz egyet-egyet, s megfordítva tesznek. (Vagyis látatlanban játszunk.) A négy lapot mindig az viszi el, akinek a hívott színből a legnagyobb lapja van. Aki a tök alsót elviszi, az lesz a szőrös majom, és minden játékosnak ad három-három pontot.

Újra osztunk, s jön a:

7. Kirakós: Az első játékos tetszés szerinti lapot tesz ki. (Pl. a zöld kilencest.) A következő, ha tudja, folytatja a sort (zöld alsóval), ha nem tudja folytatni, kitesz egy hasonló értékű lapot, más színben. (Kilencest, tök-, piros, makkszínben.) Mondjuk, tök kilencest. Ha nincs kilencese, kimarad, s jön a következő játékos. Az is vagy folytatja, vagy újat tesz ki a kezdő értékben! Ha nincs, kimarad. (Folytatni lehet az ász után hetessel stb.) Az nyer, akinek hamarább elfogy a lapja. S annyi pontot kap mindegyik játékostól, ahány lapjuk maradt.

Az új lórumot új osztó kezdi, elölről az ütésfogástól! Vagyis egy osztó osztja le a hét sorozatot. A pontokat legjobb írni, az nyer, akinek a legtöbb pontja van. A mínuszokat levonjuk, ha nincs miből, átvisszük a következő játékba.