VÉGVÁRI VITÉZEK

 

 

Csináljunk a terep négy sarkára négy végvárat. Vár úgy készül, hogy négy hosszú botot négyzet alakban leteszünk a földre. Jó nagy terepet kerítsünk így el, hogy legyen hely a viadalra! Mert csak a várakkal elkerített pályán lehet mozogni, aki kilép, kiesik. Éppen ezért a várakat egy földbe húzott vonallal kössük össze!

Két csapatot toborozzunk, legkevesebb négy-négy játékossal. De arányosan lehet növelni a csapatokat: 8-8.

Az egyik csapat: a végvári vitézek, a másik: a törökök.

Fegyverzetük: ágyúgolyó. (Két-két labda a várban. Ha nyolc tagból áll a csapat: négy-négy labda.)

A törököknél is van egy-egy ágyúgolyó, összesen négy. (A nyolcas csapatnál nyolc.)

A végvárakban a vitézek vannak, kint a törökök. A cél: a várak elfoglalása, illetve megvédése. Most játsszuk négyes csapattal. Vagyis mindegyik várban egy-egy védő áll, lábánál két ágyúgolyó.

A törökök középen, a táborukban helyezkednek el, egymás kezét fogva. A két szélső török a tüzér, náluk van a két-két ágyúgolyó. (Ha nem bírják kézben tartani, a földre is tehetik. Mondjuk, egyet-egyet kézben tartanak, kettőt meg a táborban.) A lényeg: a törökök mindig egymás kezét fogják, csak így mozoghatnak! (Ha valakit kilőnek közülük, a csapat ismét összeforr, s mindig csak a két szélső lehet a tüzér!)

Kezdődhet az ostrom. A török sereg az egyik végvár elé áll, mégpedig merőlegesen, vagyis az egyik tüzér van a legközelebb. A törökök hangosan tízig számolnak: „Eggyem, kettem, hármam, négyem, ötöm, hatom, hetem, nyolcam, kilencem, tízem!" Ezalatt a másik három várból legalább egy párnak helyet kell cserélni, mert ha nem, az ostromlóit vár vitéze fogoly lesz! A helyet cserélő vitézeket üldözi a török, összefogott kézzel, illetve a tüzérek lőnek! A helyet cserélő vitézek bármelyik várba befuthatnak, az ostromlottba is, ketten is lehetnek egy várban, de akkor az üresen maradt vár ágyúgolyója a törököké lesz. (Az elgurult, de nem talált ágyúgolyó azé, aki felkapja, ki lehet érte szaladni a várból. Ha talált, a golyó azé, aki eldobta.)

Ha elfogták vagy eltalálták a vitézt, fogoly lesz, beáll a törökök láncba, kétoldalt fogják a kezét. Vagyis ezután együtt fut a törökökkel, nem tarthatja vissza, nem lassíthatja azok mozgását.

Na de a vitézek is lőhetnek, ám csak a másik három várból és csak a tízig tartó számolás után! Ezzel is segíthetik a cserélő vitézeket. (Annyit lőhetnek, ahány golyó éppen van a várban!) Az eltalált török is foglyul esik, beáll abba a várba, ahonnan meglőtték, nem szabad kijönnie, s ő sem akadályozhatja a vitézeket.

Ha törökök ügyesek, akkor elcsípik, meglövik, foglyul ejtik a négy végvári vitézt. Ha már csak egy végvári vitéz maradt, világos, hogy nem várja meg az ostromot, hanem ide-oda cikázik a várakban, és lő, ha még van ágyúgolyója. Ha nem cikázik, akkor ostrom alá fogják, és „tízem"-ig el kell hagynia a várat!

Ha csak egy török marad, meg vígan ostromolhat, kézen fogva a foglyokat, és lőhet, foghat, sőt nyerhet is! Lövés elöl a foglyok mögé bújhat.

A török tábor lehet állandó vagy mozgó. Ott van a tábor, ahová gyorsan egy kört húznak, ott tárolhatják a golyókat, melyeket onnan nem szabad ellopni. Amelyik véletlenül belegurul, azt se!

A következő játéknál helyet cserélnek a csapatok.