PILINCKÁZÁS

 

 

Kell hozzá egy ütőbot és egy pilincka. Az ütőbot egyik vége laposra van faragva, hogy jól lehessen ütni vele. A pilincka húsz centi hosszú és öt centi vastag, tompa végű cövek.

Ásunk a földbe egy hat centi széles, három centi mély és ötven centiméter hosszú árkot. Az árok közepébe tesszük a pilinckát úgy, hogy az egyik vége ki álljon, és szabadon ki is röpülhessen az árokból. Az ütőbottal nagyot ütünk a kiálló végére, a pilincka felpörög a levegőbe, megvárjuk, míg elérjük, s akkor egy hatalmasat belevágunk az ütővel, hogy jó messzire repüljön. Mert akinek a legmesszebb szállt a pilinckája, az nyert! (Az ütővel mérjük ki a távolságot.)

Minden játékos egyszer üt, majd megmérjük a pilinckákat, s új menetet kezdünk. (Nem árt, ha mindenkinek saját, jó kézhez álló ütője és pilinckája van, de a pilinckáknak egyformáknak kell lenniük! Egyik sem lehet nagyobb, kisebb, nehezebb vagy könnyebb a másiknál!)

Vigyázzunk egymás testi épségére, vagyis először jól gyakoroljuk be a fel - meg az elütést! Kezdőt ne vegyünk be a csapatba, csak azt, aki már jól tud ütni!