BOTLOVAGLÁS

Nem kell hozzá semmi más, mint egy-egy jó hosszú és erős bot. A botot kinevezzük hátaslónak, ha van kéznél rövid kötél vagy madzag, fel is kantározhatjuk: az egyik végére rákötjük, hogy bő hurkot vessen.

Két csapatot alakítunk - a létszám ne legyen több négy-ötnél, hogy mindenki fel tudjon ülni a lóra! (Ha többen vagyunk, alakítsunk három vagy négy csapatot!) A csapatok létszáma mindig egyenlő legyen. A csapatok megválasztják a lovas kapitányt, mégpedig a legügyesebb, legerősebb játékost, mivel neki kell a legtöbbet lovagolnia!

Minden csapat állomáshelye elé húzunk egy vonalat, mögötte gyülekezik a csapat. A csapatokkal szemben jó messzire leszúrunk egy-egy botot, hogy legyen hely lovagolni. Természetesen: egyenlő távolságra!

A lovas kapitányok felülnek a lóra. ügy helyezkednek el, hogy a ló farka (a bot vége) érintse az indulóvonalat.

Sípszóra vagy számolásra elindulnak, vágtázva megkerülik a szemben leszúrt botokat, s visszaügetnek az állomáshelyre. Beállnak a vonal mögé, de most úgy, hogy a ló farka belülről érintse a vonalat, vagyis háttal állnak a menetiránynak. A következő lovas fürgén felpattan a kapitány mögé, és kivágtatnak az állomásról. Most már ketten lovagolnak, megkerülik a botot, és visszatérnek a vonal mögé, ahogy az előbb, felpattan a harmadik lovas is, s újra kiügetnek, megkerülik a botot. Az ügetés persze egyre nehezebb lesz, ahogy több a lovas, legjobb, ha egyszerre lépnek vagy ugranak. Időt nyerhetünk az ügyes beállással, fordulással is!

Az a csapat nyer, amelyik leghamarabb ér vissza a vonal mögé (a ló farka belülről érintse a vonalat!) az utolsó lovasával. Lehet taktikázni: keresztezzük a másik csapatot, vagy lépésfajtát diktálunk; békaügetés, fél láb stb. - s ezt a másik csapatnak is követnie kell!