Tanultak, de nem padban

Rácsban él, nem rács mögött,

szekercéje áldott,

farag vele szekeret,

ekeszarvat, jármot.

Szánt, magot vet, boronál,

azután pihen.

Hogy a vetés növekedjen.

S arat is. Igen.

Pici kerek vagyonát

szétszórja a földön,

s figyeli a gabonát:

nőjön, egyre nőjön.

Kertet kaptak művelésre,

de a gazdát nem szerették.

Még a fiát is megölték,

hogy a termést megszerezzék.

(A gonosz szőlőmunkások)

Ötből tíz lett,

kettőből négy,

egy csak egy maradt.

Kettő örült,

a harmadik

meg sírva fakadt.

Tíznek fele okos,

másik fele balga.

Menyegzői öröm

okosok jutalma.

Gazdag volt az egyik,

nincstelen a másik.

Vigadott az egyik,

éhezett a másik.

- 

Meghalt mind a kettő,

és most

gyötrődik az egyik,

üdvözül a másik.

Egyik büszkén imádkozott:

- Én bezzeg... Én bezzeg...

Másik így szólt: - Irgalmas légy

énnekem, bűnösnek.

Száz közül az egyik

eltűnt, elveszett.

Gazdája meglelte,

és örvendezett.

Pénze volt, de nem maradt,

minden elveszett,

míg apjához haza nem tért

önmaga helyett.

Kit egy pap s egy levita is

messze elkerült,

ahhoz ő - bár idegen volt -

féltőn lehajolt.

Született Istentől

és egy szűzleánytól,

magát nem óvta meg

ettől a világtól,

szenvedett közöttünk,

vérét adta értünk,

így lehet a mennyben

Urunk és testvérünk.

Tanultak, de nem padban, bár

hajópadon ültek,

és amikor veszedelmes

viharba kerültek,

elfelejtették a leckét,

s majdnem elmerültek.

Tanítványok, akik

tanúságot tettek

Urukról, ki feltámadott,

s kit nagyon szerettek.

Ő is mester,

mégse asztalos vagy ács.

Tarsolyából

sosem fogy ki a tanács.

Ismerték az írásokat,

sok tudós volt köztük,

Jézus Krisztus tanításán

mégis megütköztek.

Hogy hű volt az igazsághoz,

tanúsítja vére.

Mégis boldog, mert így juthat

Ura örömébe.

Élete nem gyümölcsöt,

bogáncsot terem.

Tanítása nem orvosság,

csak sötét verem.

Orcája ál,

alatta él.

Szépet mutat,

bókot remél.

Lehetnek több százan,

vagy csak ketten-hárman,

hogyha az Úr ott van köztük,

testvérek mindnyájan.

Ház, melynek alapja

Krisztus békessége.

Építőkövei

maga Isten népe.

Jézus szerint itt van köztünk,

mégis láthatatlan,

határán útlevél nélkül

léphetünk át nyomban.

Bűnös úton hátraarc,

akár Pál apostolé,

innentől az ember szíve

nem magáé, Istené.

Nem tévében, nem újságban,

szívtől szívig terjedt,

mégis sokan hittek benne, s

hódoltak Istennek.

Szolga végzi, alázattal,

Jézus is ezt tette,

mikor tanítványait az

asztalhoz ültette.

Falat kenyér, korty bor

arra emlékeztet,

Jézus kínhalála

számunkra új kezdet.

Harci tett,

de ezt a csatát

Isten maga vívta,

miután

egyszülött Fiát

temették egy sírba.

Ádám, Éva elvesztette,

Isten Fia visszaadta,

aki hisz az Úr Jézusban,

örök ajándékul kapja.

Az első emberpár

hagyta örökségül,

az emberi szívben

soha el nem évül,

Krisztus veheti el

irgalma jeléül.

Nem tudomány, mégis

erős bizonyosság,

reménység, bizalom,

szívbéli orvosság,

a kételkedőnek

viszont csak bolondság.

Törvény oltalmazza,

bíró vigyáz raja,

s akit Isten Lelke vezet,

még meg is találja.

Lehet illat-, lehet étek-,

lehet égő-, lehet vétek-,

de egyetlen, ami élő,

a Krisztusé: a tiétek.

Türelmes, jóságos,

nem gerjed haragra,

nem fuvalkodik fel,

nem vágyik haszonra,

mégis soha el nem múlik.

Nem szorul panaszra.

Elem, de nem zseblámpába,

s nem a boltos adja.

Ingyen kapja, aki kéri,

s szívébe fogadja.