Ég, de mégsem ég el,

Úr hegyénél lángol,

saruját leoldja

előtte egy pásztor.

Földre dobva kígyó,

felemelve fegyver,

máskor meg kettévált

előtte a tenger.

Főpap hozta vessző,

ami kivirágzott,

Isten hatalmáról

tett így bizonyságot.

Életében nem látott kést,

de mikor levágták,

könnyűszerrel kötözték meg

elgyengült gazdáját.

Dallam pendül húrjain,

pásztor ajkán ének,

hangja jót tesz a király

meggyötört szívének.

Égből jött és égbe tért

vissza hirtelen.

Prófétát vitt haza, kinek

sírját nem lelem.

Nyél nélkül egy vasdarab,

mégis vízen úszik,

amikor az Úr szolgája

Istenében bízik.

Ragadozók otthona.

Nem volt épp a palota

legfényesebb terme.

Egyszer mégis a király

főembere tölthetett

egy éjszakát benne

Kőből épült, mégsem fal,

tüzet raknak rajta,

áldozati állatok

hamuja takarja.

Nem kőhajlék, láthatatlan

egyetlen lakója,

szent oltárán bárányt áldoz

sok-sok hódolója.

Nappal felhő, éjjel tűz,

oszlop, mégse kőből,

s hogy a sátorra terült,

hang szólt a felhőből.

Nem kell mellé állvány,

hiszen egy szobor.

Emberi találmány,

nem szól, nem papol.

Aranyból a lába,

aranyból a szarva,

a nép Isten helyett

imádni akarta.

Pózna végére került,

nem földön tekergett.

Rézből készült, s ami fő:

életmentő jel lett.

Aranyruhás láda,

benne két kőtábla,

tetején kerubok

kiterjesztett szárnya.

Ága hét és fénye hét,

szentélyben világol,

világosság Istenét

hirdeti, míg lángol.

Egyetlen volt Izraelben,

sokan felkeresték,

húsvét, pünkösd, újév napját

benne ünnepelték.

Nem kacat, de mégis lom,

fala áll, ma mégis rom.

Összegyűltek,

énekeltek,

imádkoztak benne,

mégse templom.

Olyan, mint a

gyülekezet terme.

Áldozatot mutatott be,

s könyörgött a népért.

Őrizte az igaz Isten

egyetlen szentélyét.

Teremtmény, de nem a földön él.

Küldött, aki igazat beszél.

Van egy ura, akinek a tulajdona.

Önmagáról rendelkezni nincsen joga.

Ura szavát figyeli és várja,

ha megszegi, bizony jól megjárja.

Látta vagy hallotta,

ő mindig elmondta,

amit fentről kapott.

Bántották, kergették,

halálra üldözték,

mégsem hazudhatott.

Füleden be, szádon ki,

ha megérti valaki,

fülén be és száján ki...

Füled be ne zárd előtte,

szívedet is nyisd ki,

így értheted meg igazán,

s terem százszor annyi.

Nem papírból,

nádból készült,

mégis írtak raja,

izraeli embereknek

volt a Bibliája.

Ég, de mégsem ég el,

szövet, de nem szabják,

mégis kötik. Feleitől

a hűséget várják.

Ér van benne, de nem vér,

hallgatnak is raja,

Ábrahámnak Isten adta,

és ő hitte,

lesz fia és sok ükunokája.

Arat, de nem ember,

boldog, ki cselekszi,

őt az Úr magához

boldogan ereszti.

Végy egy szép narancsot,

kereket és épet,

és az en helyébe

illeszd be a pémet.

Isten tízet vésett kőbe,

s mikor Jézust megkérdezték,

melyik a legnagyobb,

kettő lett belőle.

Gyógyszertárban hamis vény,

tör, de nem zúz össze,

megtartása nagy erény,

Jézus betöltötte.

Egyiptomot sújtotta,

mikor Isten kezét

ítéletre nyújtotta.

Létráról egy ékezet,

meg egy pé a té helyett,

s kapsz egy betegség-nevet.

Lehet kádban, medencében,

dézsában és folyóvízben,

piszkos voltál, tisztulj szépen.

Van, aki az orvosságtól,

van, aki az imádságtól,

van, aki meg attól, hogy a

folyóvízbe merül párszor.

Nem fizeted, pedig ár,

nem nyithatod, pedig tár,

bárány nélküli oltár.

Gyógyulást hoz, de nem gyógyszer,

pedig csodálatos módszer,

ha az Úr meghallgat.

Különben a beteg

könnyen meg is halhat.

Lehetetlen,

mégis megtörténhet,

ha az Úr cselekszik

helyetted és érted.