Istennel járt, mégis ember

Ravasz kígyó csábította

felesége által,

így lett szegényebb az ember

isteni tudással.

Csontból lett csont,

gyümölcsöt csent,

ezzel megbántotta

Istent.

Kísértő és vádló,

aki embergyilkos

kezdetektől fogva.

Éva hallgatott rá,

azóta az embert

bűne tartja fogva.

Szíve mélyén gyűlölet,

homlokán oly bélyeg,

amit testvéröccse vére

mindörökre éget.

Ő az első ember,

kinek vére folyt,

mert egy haragtartó

testverbátyja volt.

Istennel járt,

mégis ember

volt, bár tenger

gyűlt köréje,

de az Úr a

háza népét,

sok vendégét

mind megvédte.

Áldást kapok és nagy népet

- szólított meg az ígéret -,

s míg a fiam megszületett,

vénültem huszonöt évet.

Ha-ha,

ha az Úr ígéri, sem hiszem.

Bár ha

hatalma megadja, megszülöm.

Nevetségessé tesz vele Istenem.

Nevében zsák, hátán rőzse,

így baktat a hegyre,

penge villan, s angyal vigyáz

az egyetlenegyre.

Megitatta egy idegen

elfáradt tevéit,

aztán új hazába indult,

követve a férfit.

Fiák, egyszülöttek.

Tusakodtak, mielőtt még

a világra jöttek.

Áldásért folyt köztük a harc,

kegyelemként jött meg.

Tizenketten

egy apától,

négy anyától,

békességtől

mégis távol.

Ott az álomlátó!

Gyűlölte tíz bátyja.

És az álom megvalósult.

Mind a tíz belátja.

Fiatalon szép ruhában,

aztán inkább rongyosán,

végül egy nagy ország élén

életmentő gondosan.

Férje nem volt elég néki,

rabszolgája kellett volna,

míg ruháját ott nem hagyta

maga helyett a rabszolga.

Vízre tett

ék, vízből húzták,

vízen ment át győztesen,

sziklából vizet fakasztott,

s leborult a Hóreben.

Mózes testvére és szája,

Izrael népét így áldja:

Áldjon meg téged az Úr és

ragyogjon rád szent orcája!

Próféta volt, ráadásul

Mózes nőtestvére,

de amikor féltékeny lett,

lepra szállt testére.

Szívét átokra szította

varázslásnak bére.

Átok helyett áldást mondott

Izrael népére.

Ahol korábban kémkedett,

népét oda vitte,

városait legyőzte,

mert az Úr szavát hitte.

Paráznának szíve,

háza a városfal oldalába'

Isten előtt nem volt zárva,

s megmenekült a parázna.

Titkon pajtájában csépelt,

gyapjútinccsel űzött kételyt,

volt háromszáz embere,

fáklya, kürt és cserépfazék

fegyvere.

Haja ollót sose látott,

ez volt ereje.

Feje asszonyölbe vágyott,

ez lett végzete.

Ölelése, csókja édes,

hízelgése mégis kétes.

Szeretője helyett inkább

erszényéhez volt hűséges.

Rút, de mégse csúnya,

hűséges szíve

anyósát követte,

s ajándékul áldott

gyermeket szüle

Azt hitték róla, hogy részeg,

pedig csak imádkozott,

és az Úrtól nemsokára

fiúgyermeket kapott.

- Szólj, mert hallja a te szolgád

- mondta Istenének,

s attól kezdve vele üzent

Isten a népének

Népe első királya lett,

nem is akadt párja,

amíg szíve trónusán csak

Isten volt királya.

Juhnyáj mellől hívta Isten

népe pásztorának,

bátor és hű harcosa lett

Teremtő Urának,

Dávid jóbarátja,

bajban is hű társa,

királyfiként sem bánta, hogy

ő lesz majd királya.

Dávid szeretője,

aztán felesége,

fia lett Izrael

legbölcsebb személye.

Bölcsességét messze földön

ismerték, csodálták,

ő építtette fel végre

Istenének házát,

mégis idegen istenek

lepték háza táját.

Messziről érkezett

díszes kísérettel,

királyt megpróbálni

okos kérdésekkel.

Négyszázötven prófétával

egyedül állt szemben,

mert ő nem a Baalban bízott,

egyedül Istenben.

Nem volt csodadoktor,

mégis gyógyított.

Hisz Isten Lelkéből

kettős részt kapott.

Szíriái hadvezér volt,

testét lepra fedte,

hétszer merült a Jordánba,

s megtisztult a teste.

Bűnre csábította

királyát és férjét,

Jezréel kutyái

nyalták fel a vérét.

Amikor ellenség

városát támadta,

halálos betegség

testét megragadta,

könyörgött az Úrhoz,

aki meghallgatta.

Isten törvényét szerette,

mikor megértette,

s országának bűnös népét

jó útra vezette.

Ajkát parázs érintette,

népét hittel szólította,

Isten égő igéjével

feddette és buzdította.

(Ézsaiás)

Nyakában az Úr igája,

ítéletről szólott szája,

népe bűnét, pusztulását

látta, látta, látta, látta...

Isten mondta, indulj erre,

mire ő elindult arra.

Menekült, míg rá nem akadt

egy Úr küldötte nagy halra.

Fiatalon elhurcolták,

messze volt hazája,

hűségesen imádkozott,

s zárva maradt mellette az

oroszlánok szája.

Királynő volt, legszebb

egész Perzsiában,

bátorsága győzött

király udvarában.

Elvesztette vagyonát és

gyermekeit sorban,

elvesztette egészségét,

mégis hitt az Úrban.

Árka van, és mégis úszik,

ajtaja bezárva,

benne ember, sok-sok állat

menekvését várja.

Álmában a földtől

fel az égig ért,

angyalok járkáltak rajta,

s fenn Isten beszélt.

Széjjeltépték, bevérezték,

pedig szép volt, tarka,

apjától a viselője

ajándékba kapta.

Vízen ringatózott,

kisfiú sírt benne,

fáraóleánynak

fiává lett terhe.