Peti lehajtott fejjel lép be az ajtón. Édesapja nem tudja mire vélni ezt. - Mi történt? Csak nem kaptál rossz jegyet az iskolában.

• Csak egy ötöst hoztam - kesereg a gyerek.
• Akkor meg mi a baj?
• Tudod, Édesapa a múlt héten szinte mindennap a régi újságokat bújtam, mert képeket kellett gyűjteni a tananyaghoz. A tanár úr azt ígérte, hogy aki hoz valamit az kap érte egy ötöst.
• Nem értem! Azt mondtad, hogy ötöst kaptál!
• Igen, de ötöst kapott Sanyi is. Pedig ő csak az iskolába indulás előtt látott meg egy képet az édesanyja asztalán, azt elkérte és azt mutatta be.
• Tehát teljesítette a feladatot - mondta Édesapa.
• Nem érted? Én sokkal többet dolgoztam és én is ugyanannyi jutalmat kaptam - méltatlankodott Peti.
• De értem. Sajnos ilyen az ember, mindig máshoz méri magát és nem az ígéretekre figyel. Hadd olvassak el neked egy történetet!

A nap már lemenőben volt. Utolsó sugarait küldte a szőlőben dolgozó napszámosokra. Az olajfán két kis veréb csivitelt, dicsérték az Urat, hogy a mai napra is volt elég ennivaló. Örültek, hogy jó helyet találtak. Jó volt ott üldögélni a nagy olajfa ágán és közben figyelni az egyre fáradó munkásokat.

• Már nagyon elfáradtam - szólalt meg az egyik munkás. Reggel óta itt dolgozom, de jó bért ígért a gazda. Nagyon fog örülni otthon a családom.
• Én még nem fáradtam el - mondta egy másik ember - hiszen még alig egy órája dolgozom itt. De nagyon boldog vagyok, hogy a mai nap sem múlt el úgy, hogy ne kerestem volna valamicske pénzt. Bár nekem nem mondott árat a munkaadónk.
• Én meg dél körül jöttem, s bizony jól fog esni a pihenés…

Így beszélgettek a munkások és várták, hogy megkezdje a vincellér a napszámok kiosztását. A madarak időnként közelebb repültek hozzájuk, hogy megszerezzenek egy-egy szép szőlőszemet.

• Nekünk is jó lesz majd bebújni a fészekbe és aludni egy nagyot - csicsergett az egyik madár. Én ma is akkor keltem, amikor a nap. Kora reggel nem tudtam merre induljak ennivalót keresni, ezért a város központja felé repültem, hátha jönnek az asszonyok a piacra és akkor nekem is jut valami. De ma nem voltak asszonyok, viszont annál több férfi álldogált ott és beszélgettek. Vártak valamit, de hogy mit azt nem tudom. Ha közel repültem hozzájuk elhessegettek. Egyszercsak megjelent egy jobban öltözött férfi és megkérdezte tőlük: Eljönnétek a szőlőmbe dolgozni? Ők boldogan mondtak igent, amint megegyeztek az árban. Ha jól hallottam valami tíz pénzt emlegettek. Gondoltam, ha a szőlőbe mennek, akkor jó lesz követni őket, hisz ott akad nekem is egy-két rovar vagy néhány szőlőszem.
• Én majdnem így kerültem ide, de én később követtem az embereket - mondta a másik veréb. Láttam azonban, hogy többször is jött egy-egy csoport ember és beálltak a munkába. Nagyon sürgős lehet a gazdának, ha ennyi embert fogadott föl.
• Jobban tette volna, ha nem foglalkozik ennyit ezzel a szőlővel. Mi madarak jobban rendbe tudtuk volna tenni az egészet - kiáltott oda egy arra repülő seregély.

A verebek nem figyeltek rá, mert megérkezett a gazda és a vincellér, hogy kifizessék a járandóságot.

A vincellér azokat szólította először, akik a legkevesebbet dolgoztak.

• Tessék, itt a fizettségetek tíz pénz azaz egy dénár.
• Nagyon szépen köszönjük! Hiszen ennyire nem is mertünk számítani ez egy egész napi bér!

Az elsőnek érkezettek egymáshoz fordultak és arról kezdtek bezélgetni, vajon mennyi pénz üti majd az ő markukat? A gazda nagyon jó lelkű, ha egy órai munkáért ennyi pénzt ad, akkor mi jóval többet kapunk majd - mondogatták egymásnak. Nem is figyeltek a többiekre csak találgattak, hogy nekik mennyi jut majd. Közben a többiek is mind megkapták a bérüket, ugyanannyit, mint az "egyórások". Végül az elsőkre került a sor. A gazda megkérdezte tőlük, hogy mennyi bért ígért nekik.

• Tíz pénzt - mondták mindannyian.
• Tessék, itt van amiben megegyeztünk!
• Hát ez meg mi? Mi nem kapunk többet? Egész nap dolgoztunk. Sütött a nap, nehéz volt minden lépés és csak ennyi jár érte?
• Ennyit ígértem! - mondta a gazda. Ne legyetek elkeseredettek, hiszen megkaptátok az ígért járandóságot! Ne a többiekre nézzetek, hanem magatokra és az ígéretre!

A két kismadár nem értette, hogy mi történt, csak azt látták, hogy néhányan kitörő örömmel mentek el, mások meg nagy-nagy szomorúsággal. Beszélgettek még egy kicsit az eseményekről és még sokáig néztek a távozók után, majd fejüket a szárnyuk alá téve elaludtak.

• Ez érdekes történet volt. Azt hiszem értem. Nekem sem kellett volna dühösködnöm, hiszen megkaptam a megérdemelt ötösömet - szólalt meg Peti. Nézd csak Édesapa, hogy mit csináltam. Amíg a mesét olvastad kivágtam tíz négyzetet ebből a sárga papírból és a négyzetek sarkait lehajtottam és így pénzérméket kaptam.
• Ez igazán nagyszerű! De hogy soha ne feledd el a történetet, ragasszuk föl egy papírlapra!
• Alulra tegyünk egyet, fölé kettőt és így sorba mindet, míg csak elő nem kerül egy szép fürt szőlő. Látod ez az utolsó pénzdarab, amiből szőlőt formáztunk. Ezt tegyük a legelső helyre!
• Már tudom: "Így lesznek az utolsókból elsők…" (Máté 20:16.)
• Igen, ez igaz! Isten előtt mi mindannyian ugyanolyanok vagyunk és mindannyiunknak ugyanaz a jutalma: Jézus érdeméért a mennybe kerülhetünk és így elsők lehetünk.

Peti még sokáig gondolkodott az elhangzottakon. Közben a szőlőnek levelet és szárat ragasztott, majd kitette a képet szobája ajtajára, hogy az emlékeztesse őt erre a napra.