A szőlőmunkások

Peti lehajtott fejjel lép be az ajtón. Édesapja nem tudja mire vélni ezt. - Mi történt? Csak nem kaptál rossz jegyet az iskolában.


          
 

          
 

          
 


 


 


 






A nap már lemenőben volt. Utolsó sugarait küldte a szőlőben dolgozó napszámosokra. Az olajfán két kis veréb csivitelt, dicsérték az Urat, hogy a mai napra is volt elég ennivaló. Örültek, hogy jó helyet találtak. Jó volt ott üldögélni a nagy olajfa ágán és közben figyelni az egyre fáradó munkásokat.

Így beszélgettek a munkások és várták, hogy megkezdje a vincellér a napszámok kiosztását. A madarak időnként közelebb repültek hozzájuk, hogy megszerezzenek egy-egy szép szőlőszemet.

A verebek nem figyeltek rá, mert megérkezett a gazda és a vincellér, hogy kifizessék a járandóságot.

A vincellér azokat szólította először, akik a legkevesebbet dolgoztak.

Az elsőnek érkezettek egymáshoz fordultak és arról kezdtek bezélgetni, vajon mennyi pénz üti majd az ő markukat? A gazda nagyon jó lelkű, ha egy órai munkáért ennyi pénzt ad, akkor mi jóval többet kapunk majd - mondogatták egymásnak. Nem is figyeltek a többiekre csak találgattak, hogy nekik mennyi jut majd. Közben a többiek is mind megkapták a bérüket, ugyanannyit, mint az "egyórások". Végül az elsőkre került a sor. A gazda megkérdezte tőlük, hogy mennyi bért ígért nekik.

A két kismadár nem értette, hogy mi történt, csak azt látták, hogy néhányan kitörő örömmel mentek el, mások meg nagy-nagy szomorúsággal. Beszélgettek még egy kicsit az eseményekről és még sokáig néztek a távozók után, majd fejüket a szárnyuk alá téve elaludtak.

Peti még sokáig gondolkodott az elhangzottakon. Közben a szőlőnek levelet és szárat ragasztott, majd kitette a képet szobája ajtajára, hogy az emlékeztesse őt erre a napra.